Schanda Tamás: Rendben, biztonságban zajlottak a szakmai érettségik országszerte

Összesen mintegy ötven szakmai érettségi tantárgyból adhattak számot a tudásukról csütörtökön a diákok. Emellett elindult már a szakmai vizsgáztatás is, amely szintén az előzetes terveknek megfelelően halad - tájékoztatta Schanda Tamás az MTI-t.

Schanda Tamás (KDNP), az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára
   
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a május 4-ével indult időszakban eddig gyakorlati vizsgákat tehettek a tanulók, az írásbelik pedig május 25-én kezdődnek. Szóbelik most a szakképzésben sem lesznek. Az államtitkár kifejtette: mind az egyes intézmények, mind a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal jól áll az ezekre való felkészüléssel. A tételek csomagolása megtörtént, most a futároknak készítik elő, hogy május 19-től át tudják venni azokat - mondta.
   
Hozzátette: természetesen a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközöket is biztosítják az oktatóknak és a diákoknak, és a szakképzési centrumok maguk is készítettek maszkokat a vizsgázóknak.
   
„A körülmények tehát biztonságosak, de amelyik tanuló inkább úgy döntött, hogy elhalasztja a vizsgát, minden negatív következmény nélkül megtehette" - jelentette ki.
   
Schanda Tamás arról is beszélt, hogy most különösen nagy szükség van a megfelelő szakmai tudással bíró fiatalokra. A magyar gazdaság az elmúlt egy évtizedben kiemelkedő eredményeket tudott felmutatni. „A kormányzati intézkedéseknek és az emberek fegyelmezettségének köszönhetően sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza, így most szigorú menetrend szerint, fokozatosan újra tudjuk indítani az életet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt volna" - közölte.
  
 Az egészség és az élet védelme az első, de közben arra is folyamatosan figyelnünk kell, hogy a gazdaság vissza tudjon erősödni. Ehhez pedig elengedhetetlen a magas színvonalú szakképzés. A rendszer átalakítása - amelynek keretében átlagosan 30 százalékkal nő az oktatók bére, és a tanulók is magas ösztöndíjakhoz juthatnak - tehát aktuálisabb, mint valaha - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy ez az egyik kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!