Semjén Zsolt: Egy közösség becsületbeli ügye, hogy ne felejtse el múltját

Egy közösség becsületbeli ügye, hogy ne felejtse el a múltját, emlékezzen azokra, akik meghatározó módon alakították életét - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Keresztes Sándorról készült, a magyar kereszténydemokrácia meghatározó alakjának emléket állító kötet pénteki budapesti bemutatóján.

Könyvbemutató

A politikus igazi értékközösségként beszélt a 77 éve fennálló Kereszténydemokrata Néppártról (KDNP), amely e kötettel méltó emléket állít egyik alapítójának, majd újjászervezőjének, aki „egész életét a kereszténydemokrata politizálásnak szentelte".

Felidézte: Keresztes Sándor a legnehezebb időkben is hű maradt katolikusként az egyházhoz, politikusként a kereszténydemokráciához, politikai felfogásának alapját pedig a nemzeti elkötelezettség és a katolikus szociális reformmozgalmakban megvalósuló pápai szociális enciklikák jelentették.

Könyvbemutató

Keresztes Sándor érdemeként említette, hogy a kommunista uralom alatt búvópatakként megmaradt Magyarországon a kereszténydemokrata mozgalom, amelynek pártja megőrizte jogfolytonosságát, hiszen nem oszlott fel, csak szüneteltette hivatalosan a működését.

Kiemelte: Keresztes Sándor „szíve mindhalálig erdélyien dobogott", élenjáró szerepe volt például abban, hogy Gyulafehérvár érsekségi rangra emelkedhetett.

Könyvbemutató

Megjegyezte, erdélyi származásából adódó nyelvtudása és terepismerete nagyban segítette ennek során elhárítani a román ellenakciókat.

Hozzátette: Keresztes Sándor legendás    „postása" volt - a személyesen egyetlen alkalommal találkozó - Márton Áron erdélyi püspök és Illyés Gyula levelezésének „Isten csempészeként" pedig zseniális hálózatot építve látta el könyvekkel az erdélyi magyar plébániákat.

Semjén Zsolt megemlítette: Keresztes Sándor soha nem tolta magát előtérbe, de amikor kellett, mindig világosan letette a garast a helyesnek tartott álláspont mellett.

Várszegi Asztrik korábbi pannonhalmi főapát - Keresztes Sándorral ápolt, évtizedes barátságát felelevenítve - arról beszélt: a kötet igényes, letisztult formában nyújt gazdag képet a közéleti személyiség életéről, pályafutásáról,  emberi, hívői, politikusi gondolkodásáról.

Könyvbemutató

Kiemelte Keresztes Sándor tiszta, tiszteletreméltó, derűs és bölcs emberségét, valamint azt, hogy milyen tisztelettel és megbecsüléssel fordult embertársai felé.

A magyarság és az egyház szolgálatában - Életútinterjú dr. Keresztes Sándorral című, Javorniczky István által 1988-ban és 1994-ben készített beszélgetések szerkesztett változatát tartalmazó, több mint félezer oldalas kötetet a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány adta ki.

***

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének beszéde

A magyarság és az egyház szolgálatában.

Életinterjú dr. Keresztes Sándorral

című kötet bemutatóján:                                                    

Egy közösség becsületbeli ügye, hogy ne felejtse el múltját, emlékezzen azokra, akik meghatározó módon alakították az adott közösség életét. A Kereszténydemokrata Néppárt 77 éves fennállása óta igazi értékközösség, ezért egyrészt természetes, másrészt örömteli, hogy ezzel a kötettel méltó emléket állít egyik alapítójának, annak a Keresztes Sándornak, aki egész életét a kereszténydemokrata politizálásnak szentelte.

Elhivatott volt, a legnehezebb időkben is katolikusként hű maradt az Egyházhoz és politikusként a kereszténydemokráciához.

Könyvbemutató

Kisebbségi sors a királyi Romániában, megismerkedés a keresztényszociális tanításokkal, EMSZO, Hivatásszervezet, illegális Keresztény Demokrata Néppárt, letartóztatás a nyilas időkben, a Demokrata Néppárt parlamenti képviselete. Kommunista nyomásra a mandátum elvesztése, háziipari harisnyakötő, fűtő az Új Embernél. A Demokrata Néppárt újjászervezése 1956-ban, majd rendőri felügyelet, internálás és nyolc gyermek felnevelésének feladata. A jogi doktorátus megszerzése, kapcsolattartás Márton Áronnal, Erdéllyel, és amint lehet, aktivitás a hazai közéletben: a Márton Áron Társaság megalapítása, a Kereszténydemokrata Néppárt újjászervezése, majd vezetése, ismét parlamenti mandátum és nagykövetség a Szentszék mellett. Ez utóbbi mély szimbólum is, az Egyház és a Haza szolgálatában. Különös tekintettel Erdély ügyére.

Micsoda életút! Mivel nehéz lenne bármit is kiemelni belőle, ezért két kevéssé ismert, ám nagyon is jelentős missziójáról szólnék.

Keresztes Sándor a háború végén Budapestre költözött, de a szíve mindhalálig „erdélyien” dobogott. Amint a rendszer engedte, hazautazott, s az idők folyamán látogatásai egyre sűrűbbek lettek. Ahol tudott, segített, „postás” szerepe pedig legendássá vált. Ennek legizgalmasabb mozzanata a Márton Áron és Illyés Gyula közötti üzenetváltások közvetítése volt.

Erdélyben járva gyakran felkereste a megfigyelés alatt tartott főpásztort. Együtt rótták a köröket a gyulafehérvári püspöki palota udvarán. A bizalmas beszélgetések bevett gyakorlata volt ez Ceausescu Romániájában. A Securitate a legrafináltabb helyeken rejtette el lehallgató készülékeit, iratokat, feljegyzéseket veszélyes volt áthozni a határon a mindenre kiterjedő vizsgálódások miatt. A szentéletű püspök és Illyés Gyula mindössze egyszer találkozott személyesen, igaz, akkor végigbeszélgettek egy éjszakát. A találkozás mindkettőjükben mély nyomot hagyott, kialakult bennük az egymás iránti feltétlen tisztelet. Nem túlzás azt állítani, hogy ennek az éjszakának szerepe volt abban, hogy Illyés Gyula visszatalált katolikus hitéhez. Közvetlen kapcsolattartásra nem volt lehetőségük, de a megbízott személye garancia volt mindkettőjük számára.

Keresztes Sándor tudatában volt, milyen óriási a szükség és az igény az erdélyi magyarság körében az anyanyelvű könyvre. Nemcsak postás volt akkor, de „Isten csempésze” is! Kiváló szervezéssel remek hálózatot hozott létre. Hátizsákos fiatalok tucatszám keresték fel a ferences udvarban lévő kis könyvesboltban, ahol szépen előkészítet csomagokat bízott azokra, akik vállalták, hogy útjuk során a megbeszélt plébániákra eljuttatják. Én is így ismertem meg Sándor bácsit.

Keresztes Sándor politikai felfogásának alapját a nemzeti elkötelezettség és a katolikus szociális reformmozgalmakban megvalósuló pápai szociális enciklikák jelentették. Politikai életútja során mindvégig a keresztényszociális–kereszténydemokrata eszmék megvalósítását szolgálta és képviselte. Személyében és közéleti szerepvállalásával jelezte, hogy búvópatakként létezik a kereszténydemokrata párt kényszerből megszakított folyamatos működése Magyarországon.

Keresztes Sándor életpályája segítsen minket, hogy meg tudjunk maradni hitvalló kereszténynek, jó magyarnak és hűséges kereszténydemokratának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!