Semjén Zsolt: Ferenc pápa látogatása történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt

Történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28-30-i magyarországi apostoli látogatása – értékelt kedden Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, aki a politikai élet szereplőinek és a sajtónak is köszönetet mondott korrekt hozzáállásukért.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy "ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült", kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és százezernyi résztvevő, aki eljött az eseményekre.

A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott mindazoknak a szervezőknek, akik rendőrként, mentősként, civil önkéntesként éjjel-nappal dolgoztak a látogatás sikerén.

Semjén Zsolt beszél a pápalátogatásról szóló sajtótájékoztatón

Hozzátette,

három napig mintha megvalósult volna a treuga Dei, azaz Isten békéje.

Semjén Zsolt köszönetet mondott a politikai paletta minden oldalának, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.

Úgy fogalmazott: „minden politika, de a politika nem minden”, hozzátéve: mindezt az egész magyar társadalom érezte, ezért is volt ilyen méltóságteljes ez a három nap.

A társadalmi összefogás példáiként megemlítette, hogy a P. Mobil együttes hozzájárult szombati Papp László Sportarénában való koncertje, az Újpest FC és az FTC labdarúgócsapatai pedig vasárnapi mérkőzésük egy nappal való halasztásához.

Vmk

Semjén Zsolt kiemelte:

a Szentatya tanítása, azok az üzenetek, amelyeket hozzánk intézett, megerősítenek minket, és megszívleljük azokat, amiket mondott.

Emlékeztetett: Ferenc pápa látogatása apostoli út, lelkipásztori látogatás volt. Tapintható volt, hogy az egész magyar társadalmat megerősíti lelkileg: nemcsak a katolikusokat, hanem a más felekezetekhez tartozókat vagy olyanokat is, akik nem vallásosak - jegyezte meg.

Fj

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatás résztvevői megtapasztalhatták a Szentatya örömét, aki jól érezte magát Magyarországon, és ennek számtalan jelét adta.

A látogatás túlzás nélkül nevezhető történelminek, sőt bizonyos értelemben napjaink üdvtörténeti eseményének is

– jelentette ki.

Semjén Zsolt rózsát ad át Ferenc pápának

A miniszterelnök-helyettes elmondta: búcsúzáskor azért adott egy szál fehér rózsát a Szentatyának, hogy ő a római Santa Maria Maggiore-bazilikában a Szűzanya Salus Populi Romani ikonja elé helyezze el a virágot a magyar nép nevében.

Ferenc pápa a Santa Maria Maggiore-bazilikában

Végül Semjén Zsolt köszönetet mondott a magyar sajtónak is a pápalátogatás tudósításában tanúsított korrektségéért.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Ferenc pápa és Hilarion metropolita találkozója magánlátogatáson történt a nunciatúrán, így nem szerepelt az apostoli út hivatalos programjában.

Semjén Zsolt hozzátette: személyesen helyesnek tartja, hogy a találkozás létrejött, de ebben a magyar kormánynak nem volt, nem is lehetett szerepe.

ioá

Mint emlékeztetett a látogatás programjában nem szerepelt egyetlen testvéregyház képviselőjével való találkozás sem, mivel két éve, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején ez megtörtént.

Semjén Zsolt kérdésre válaszolva megerősítette a Hilarion metropolitával folytatott szombat délelőtti megbeszélését aktuális kérdésekben.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy valóban megérintette őt a Szentatyának a nyitott kapukról és a szívek megnyitásáról szóló felszólítása.

Elmondása szerint a magyar politikai élet viselkedése a pápalátogatás három napja alatt messze meghaladta várakozásait.

Ez lehet egy olyan alap, hogy ellenségeskedés helyett értelmes párbeszédet folytassunk. Én kész vagyok erre

– közölte Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!