Semjén Zsolt: Hatalmas turisztika együttműködési lehetőségek állnak Budapest és Belgrád előtt

Idegenforgalmi szempontból óriási együttműködési lehetőségek állnak Magyarország és Szerbia előtt - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az újvidéki LORIST Idegenforgalmi, Halászati, Vadászati és Sportfelszerelés-kiállításon csütörtökön.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke az újvidéki rendezvény megnyitóján

Kiemelte, hogy újvidéki látogatása alkalmával a szerb kormány tagjaival két konkrét együttműködésről tárgyalt, az egyik a gyógyturizmusra, a másik pedig a vadászattal, halászattal, környezetjárással kapcsolatos turizmusra vonatkozik.
    
Semjén Zsolt a szerbiai városban népszerűsítette a 2021-es Egy a természettel című Vadászati és Természeti Világkiállítást is, amelynek egyik kiemelt vendége Szerbia lesz.
    
A vadászati turizmusról szólva kiemelte, hogy az jelentős bevételeket generál, hiszen gyakran az egész család együtt utazik a vadásszal, és több napot marad az adott városban. „Éppen a legfizetőképesebb keresletet viszi az országnak arra a részére, amely a legkevésbé fejlett és urbanizált, hiszen ott vannak a természeti értékek. Ez azt jelenti, hogy éppen ott segíti a megélhetést, éppen ott segít helyben megmaradni, ahova a legnehezebb más típusú fejlesztést vinni" - magyarázta.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke az újvidéki rendezvény megnyitóján

A 2021-es világkiállításról elmondta: „Magyarország, a Kárpát-medence, Közép-Európa fantasztikus vadgazdálkodási és vadászati kultúrájának bemutatása a cél", de több mint 150 országot hívtak meg, és minden jelentősebb természetvédelmi, vadászati, horgászati szervezettel kapcsolatba léptek. A kiállítás témáját tekintve is a teljességre törekednek, a vadászat és a horgászat mellett lovasbajnokságot szerveznek, bemutatják a solymászat, az íjászat és a sportlövészet szépségeit, de a művészeteket is bevonják, illetve a gasztronómián, valamint az ehhez kapcsolódó borkultúrán keresztül a társadalom minden részét igyekeznek megszólítani.
    
Kovács Zoltán, a 2021-es Egy a természettel című Vadászati és Természeti Világkiállításért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a kormány döntése értelmében 1971 után ötven évvel rendez újra vadászati és természeti világkiállítást Magyarország. A 20 napos központi budapesti kiállítás mellett négy másik városban, Vásárosnaményban, Hatvanban, Gödöllőn és Keszthelyen is lesznek rendezvények, de voltaképpen minden régiót bekapcsolnak az eseménysorozatba.

Semjén ZsoltKovács Zoltán, a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás kormánybiztosa (jobbról az 5.), Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (j3) és Pásztor István, a Vajdasági Tartományi Képviselőház (parlament) elnöke (j2), a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője    

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes újvidéki sajtótájékoztatóján kitért a kiválónak nevezett magyar-szerb kapcsolatokra is. Rámutatott, hogy Magyarország egyik legfontosabb célja az Európai Unióban a bővítés, vagyis az, hogy Szerbia végre teljes jogú tagja legyen az EU-nak. „Nemcsak, hogy mindent megteszünk ezért, hanem minden tapasztalatot is átadunk Szerbiának" - szögezte le.
    
A 20 ország 500 kiállítóját felvonultató, vasárnapig tartó LORIST kiállításon a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint Magyarország díszvendégként van jelen. A szakkiállításon, ahol magyarországi gyógy- és termálfürdők, valamint a vásár tematikájához kapcsolódó magyar cégek mutatkoznak be a CED és az Egy a Természettel Nonprofit Kft. közös szervezésében.

Semjén Zsolt
    
A kiállítás három szekciójából kettő érinti a magyar megjelenést, az október 2-án nyílt vadászati és halászati részen Magyarország a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítást hirdető 50 négyzetméteres standdal jelenik meg. Az október 3-án nyilt turisztikai szekcióban a magyar cégek  200 négyzetméteres standon vannak jelen. Ez utóbbin egy 80 négyzetméteres vadgasztronómiai látványkonyhából, és egy 120 négyzetméteres pavilonban láthatók a magyar cégek, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Dráva Nemzeti Park.
    
Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője a közlemény szerint hangsúlyozta, a LORIST Expo kiváló lehetőséget teremt a komoly hagyományokra visszatekintő magyar vadászati és halászati kultúra, illetve a kapcsolódó innovatív termékek és szolgáltatások széles szakmai körben történő reprezentálására. Hozzátette: bíznak abban, hogy partereikkel olyan hosszú távú és sikeres együttműködést alakítanak ki a szakkiállításon, amely előrevetíti a szerb piacra irányuló magyar export további bővülését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!