Semjén Zsolt: Lángra kell lobbantani a magyar identitás parazsát

Semjén Zsolt volt az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának vendége 2018.11.11-én, ahol beszélt a 13-án, csütörtökön tanácskozó Magyar Diaszpóra Tanácsról, valamint a pénteken ülésező Magyar Állandó Értekezletről. A miniszterelnök-helyettes kifejtette, fontos a világban szétszóródott magyarság ápolása. Lángra kell lobbantani a magyar identitás parazsát - mondta az egyik legfontosabb programmal kapcsolatban.

A szocializmusban az emigrációt mindig ellenségnek kezelték, ezért ők ki voltak hagyva mindenből, azonban 1990 után ez természetesen megszűnt. De az még mindig fennállt, hogy miközben az Összmagyar Tanácskozó Testület, a Magyar Állandó Értekezlet működött, ahol az volt a kérdés, hogy Bukarestben kormányon vagyunk-e, Pozsonyban parlamentben vagyunk-e, eközben pedig nehéz volt felállni és megkérdezni, hogy mi van mondjuk Clevelandben a cserkészekkel - magyarázta a tanács létrehozásának fontosságát Semjén Zsolt.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában (2018.11.11.)

Hangsúlyozta: ezt a tanácsot azért hoztuk létre, hogy kifejezetten a világban szétszóródott magyarságnak legyen tanácskozó testülete, mert nekik speciális programokra van szükségük.

A legfontosabb a Kőrösi Csoma Sándor program, amelynek lényege, hogy minden évben 140 fiatal megy ki a diaszpóra közösségekhez és ott lángra lobbantja a magyar identitás parazsát - emelte ki.

A pénteken ülésező Magyar Állandó Értekezletről azt mondta, ez a legkomolyabb összmagyar értekezlet. Itt az egész világ magyarsága jelen van, az elszakított területek Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, a horvátországi magyarság és ellenzéki pártok is ott vannak. Végigmegyünk minden nemzetrésznek a speciális problémáján, és most nyilván Kárpátalja van a legveszélyeztetettebb helyzetben - magyarázta.

Semjén Zsolt kiemelte, nagyon fontos az identitás megőrzése, az állampolgárság megadása, szavazati joggal, a határon túli etnikai alapú magyar pártok támogatása és a gazdasági támogatás is.

Teljes beszélgetés:

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!