Semjén Zsolt a Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat díjait adta át

Több mint 120 magyarországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és diaszpórában élő gyereket és fiatalt díjaztak a 8. alkalommal meghirdetett Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázaton.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, a pályázat fővédnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában tartott csütörtöki díjátadón hangsúlyozta: bölcsen döntött az Országgyűlés, amikor megalkotta azt a jogszabályt, amely kimondja, hogy legyen a nemzeti zászlónak és nemzeti címerünknek emléknapja.

Semjén Zsolt

„Az Országgyűlés ezt a napot a nemzeti ünnephez kapcsolódva március 16-ra jelölte ki” – emlékeztetett. A magyarságot összeköti gazdag nyelve, kultúrája, heroikus történelme, valamint hogy magyar észjárással gondolkodik a világ dolgairól.

Semjén Zsolt

Emellett azonban nagyon fontos, hogy érzelmileg is meg tudjuk ragadni a magyarsághoz való tartozásunkat, ezért fontosak a közös szimbólumok - mondta Semjén Zsolt.

Semjén Zsolt

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a Kárpát-medencében, valamint a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, iskolás, diák és egyetemista számára meghirdetett Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázatra idén összesen mintegy 2200 rajz és 50 esszé érkezett.

SemjénHólka Arnold átveszi az elismerését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, a KDNP elnökétől és Szász Jenőtől, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökétől a Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat díjátadó ünnepségén Budapesten, a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben 2022. március 17-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

A pályázók a Magyar zászló és címer témakör mellett az Aranybulla kiadásának 800., Tamási Áron születésének 125. és Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójához kapcsolódó pályamunkával is indulhattak a kiíráson.

Semjén Zsolt átadja a díjat

A pályázat védnöke volt Wittner Mária '56-os szabadságharcos; Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára; Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Semjén Zsolt átadja a díjat

A rajzpályázatra beérkezett alkotásokat a nagyközönség is láthatja a Kárpát-haza Galériában csütörtöktől március 25-ig. A díjazottak névsora megtekinthető a www.nski.hu weboldalon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!