Semjén Zsolt: A szövetség tevékenysége semmivel nem pótolható

A keresztény civilizációhoz, a nemzeti elkötelezettséghez és az autonómiához való ragaszkodást említette a 30. évfordulóját ünneplő Rákóczi Szövetség jellemzőjeként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten, a szervezet rendezvényén.

Semjén Zsolt (KDNP), miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Rákóczi Szövetség 30. évfordulóján tartott ünnepségen a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

A Rákóczi Szövetség tevékenysége semmivel nem pótolható – tette hozzá. II. Rákóczi Ferenc jelmondatára (Istennel a hazáért és a szabadságért!) utalva, a politikus azt mondta, hogy az kifejezi az egyházakhoz, a hithez, a Szent István-i hagyományokhoz való kötődést, amely mindenkor a magyarság megtartó ereje volt.

Semjén ZsoltRésztvevők a Rákóczi Szövetség 30. évfordulóján tartott ünnepségen a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt (KDNP), miniszterelnök-helyettes (első sor, balról jobbra)(KDNP fotó: Váli Miklós)

Semjén Zsolt úgy vélekedett, hogy a magyar államnak és minden magyar szervezetnek a nemzet megmaradásáért kell tennie. Ezt a haza iránti elkötelezettséget fejezi ki a Rákóczi Szövetség – mutatott rá. Minden magyar közösségnek joga van arra, hogy meghatározza az életét. Az autonómia emberi jog a közösség szintjén – mondta a politikus.

Gulyás GergelyGulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Rákóczi Szövetség 30. évfordulóján tartott ünnepségen a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Semjén Zsolt szerint a Rákóczi Szövetség végvár volt, amikor a mostani kormánypártok ellenzékben voltak, most pedig „könnyűlovasság”.

A Rákóczi Szövetség őrizte intézményes, strukturális formában a magyarországi és a külhoni magyarság közötti kapcsolatokat, amikor a szociálliberális kormány „nem átalott saját nemzete ellen kampányolni” 2004. december 5-én és töredékére csökkentette a nemzetpolitikai támogatásokat – mondta a kormányfő helyettese.

Kövér László, az Országgyűlés elnökeKövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Rákóczi Szövetség 30. évfordulóján tartott ünnepségen a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Abban a traumában lelki támogatást adott a külhoni magyarságnak, hogy az a politika nem azonos a magyar nemzet akaratával – tette hozzá.
Amikor a nemzetvédők kormányon vannak, akkor a Rákóczi Szövetség könnyebben, gyorsabban és praktikusabban tud bizonyos feladatokat elintézni, mit a magyar állam – mondta.

Semjén Zsolt közölte: az állam feladata a honosítás, a külhoni magyar felsőoktatási intézmények támogatása, közel ezer óvoda felépítése a Kárpát-medencében.

Rákóczi SzövetségA Rákóczi Szövetség 30. évfordulóján tartott ünnepség a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Kitért arra is, hogy az államnak meg kell teremtenie azokat az intézményi struktúrákat, amelyek a magyar megmaradást szolgálják. Ez azonban csak egy keret. Ezt élettel megtölteni az olyan szervezetek, kezdeményezések tudják, mint a Rákóczi Szövetség – mondta.

Semjén ZsoltA Rákóczi Szövetség 30. évfordulóján tartott ünnepség a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Semjén Zsolt

A Rákóczi Szövetség 30. évfordulóján tartott ünnepség a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!