Felemelő érzés és megtiszteltetés az ezeréves magyar államról beszélni az ezeréves Tihanyi Apátság mellett. S hogy itt vagyunk ennyi év után is, jelzi a legfontosabbat: azt, hogy megmaradtunk.

Excellenciás Érsek Urak,

Főtisztelendő Perjel Atya!

Tisztelt Államtitkár Urak!

Hölgyeim és Uraim!

Hol tartunk egy évszázaddal Trianon után? – tették fel a kérdést a Nemzeti Összefogás Konferencia szervezői. Ahhoz, hogy érzékeltetni tudjam az utóbbi évtized reményteli változásait, meg kell vizsgálnunk, hol tartottunk ötven vagy hetven évvel Trianon után.

Szomorúan mondom a mából visszatekintve, hogy sehol.

Trianon százéves története négy, egymástól jól elkülöníthető szakaszra osztható. A diktátum utáni két évtized alatt a magyar kormányok legfőbb célja a revízió volt. A Revíziós Liga felállítása, a külpolitikai és diplomáciai kezdeményesek felemás sikerrel végződtek: sikerült sok politikust és nemzetközi szervezetet meggyőzni a békediktátum példátlan igazságtalanságáról, de az együttérző nyilatkozatokon kívül más eredményre nem jutottunk.

A második szakaszt a világtörténelem diktálta. Az első és második bécsi döntéssel az ország visszakapta a Felvidék, Erdély, a Vajdaság és Kárpátalja bizonyos területeit, ami óriási örömöt jelentett az értinett területek magyar lakosságának, nemkülönben az anyaországnak. Az akkori vélekedés szerint az igazság győzött. Ez persze igaz, sokan azonban mégis óvatosak voltak, hiszen a világpolitikai döntések alapvetően nem a magyarság jogos sérelmeit akarták orvosolni, hanem a terjeszkedő német birodalmi érdekeket is szolgálták. Nem véletlenül írta Márai Sándor, akinek szülővárosa, Kassa is visszatért az anyaországhoz és haditudósítóként követte a felvidéki eseményeket, hogy „a nemzet karácsonyi ajándékot kapott a végzettől”.

A végzet pedig bekövetkezett, a világháború utáni párizsi békeszerződés nem csupán visszaállította a vérlázítóan igazságtalan trianoni diktátumot, hanem még további területeket csatolt el a magyar hazától.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A harmadik szakasz a helyben járás évtizedei, amikor még nehezebb lett a határon túlra szakadt magyarság élete, üldözött, legjobb esetben is csak megtűrt állampolgárként éltek sohasem választott országukban. A vasfüggönnyel hermetikusan elzárt szocialista béketábor szovjet tankok által biztosított nyugalma és proletár internacionalizmusa évtizedekig elegendőnek bizonyult a látszólagos békéhez. Fel sem merült Trianon megoldatlansága.

Mintegy harminc évvel ezelőtt eljött a rendszerváltoztatás, Közép- és Kelet-Európa fellélegzett. Az érzékelhető enyhülés azonban nem volt egységes. Romániában például az utolsó pillanatig megmaradt a legbrutálisabb diktatúra.

Hölgyeim és Uraim!

Hol tartunk most, egy évszázaddal Trianon után? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához egy a nyugati világban ma már teljesen ismeretlen és értelmezhetetlen fogalmat kell magunk elé idézni. Ez a nemzetpolitika. Hiszen miért is lenne az angol, a német, a spanyol vagy a holland kormánynak külön nemzetpolitikája? Belpolitikája van, amelynek célja, hogy országának lakosságát szolgálja, gazdaságát gyarapítsa, életminőségét javítsa. Annak, hogy a magyar kormány központi helyre emelte a nemzetpolitikát, egyetlen oka van: Trianon!

Nemzetpolitikánk kiindulópontja Antall József miniszterelnök kijelentése, aki megválasztása után így fogalmazott: „lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni”. E mondatával a lényeget ragadta meg: azt, hogy a nemzet egy és oszthatatlan, noha az ország és a nemzet határai nem esnek egybe. Tudta, hogy a késmárki pék, a munkácsi fodrász, a kolozsvári tanár, a szabadkai orvos éppúgy magyar, mint budapesti vagy szegedi kollégái.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örömmel számolhatok be arról, hogy a mai magyar kormány nemzetpolitikája az antalli intelmet a gyakorlatban is megvalósította. Deklaráltuk az Alaptörvényben, hogy „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért”.

Ennek a felelősségviselésnek a legjelentősebb állomása a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság és az ezzel járó szavazati jog megadása. A döntés nem csupán sok évtized jogfosztottságát szűntette meg, hanem a nemzet határon túlra szorult tagjait egyenlővé tette az anyaország polgáraival. Egymillió-kétszázezren kaptak teljes jogú magyar állampolgárságot. Számtalan megható, lélekemelő pillanatot éltünk át az ünnepségek során, amikor nemzettársaink könnyes szemmel tettek esküt, vették át az állampolgárságot igazoló dokumentumot, és énekelték a magyar himnuszt. Kilencvenedik életévüket betöltött honosítottak mondták, hogy egy életen át erre a pillanatra vártak.

Hölgyeim és Uraim!

Nemzetpolitikánk két sarokpontjára, az Alaptörvényre és a nemzet közjogi egyesítésére támaszkodva vált lehetővé a magyar érdekek érvényesítése. Ezt a célt szolgálják a létrehozott alapítványok, a különböző programok és projektek.

Kormányzásunk első évében ismét összehívtuk a szocialista kormányok által negligált Magyar Állandó Értekezletet, és 2012-ben létrehoztuk a Magyar Diaszpóra Tanácsot, mely a világon szétszórtan élő magyarság szervezeteinek közös fóruma.

A Bethlen Gábor Alap olyan, a költségvetésben elkülönített pénzalap, melynek célja a Magyar Kormány nemzetpolitikájának pénzügyi megvalósítása.

Nemzetpolitikánk két legsikeresebb projektje a diaszpórában élő magyarságot segítő Kőrösi Csoma Sándor program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor program. Magyar fiatalok százai jelentkeztek, hogy Dél-Afrikától Új-Zélandig, Afrikától Dél-Amerikáig fél éven át a helyi magyar közösségek segítői, támogatói, közösségi életük szervezői lesznek.

A Határtalanul elnevezésű program keretében – a személyes kapcsolatok kialakítására – magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykirándulásra indulnak a szomszédos országok magyarlakta területeire. Célunk az, hogy egyetlen olyan érettségiző diák se legyen, aki nem jutott el valamely utódállamba, és nem találkozott ott intézményes formában nemzettestvéreinkkel.

Meg kell említenem a Mikes Kelemen programot is, mely a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében menti a diaszpóra magyarságának gondos munkával összegyűjtött, ám a megsemmisülés határán lévő könyveit, levéltári anyagait.

A Julianus program bemutatja a diaszpórában fellelhető magyar értékeket, ezáltal betekintést nyújt a világban szétszórtságban élő magyar közösségek életébe.

A külhoni nemzetrészek megmaradását anyagi szempontból szolgáló gazdaságfejlesztési programot indítottunk 2016-ban szinte az egész Kárpát-medencében.

Az elmúlt időszakban tematikus éveket szerveztünk, melyek alkalmával a határon túli magyarság egy-egy csoportjára irányítottuk a figyelmet: volt éve a külhoni magyar óvodáknak, a kisiskoláknak, a szakképzésnek, a vállalkozásoknak, a családoknak, az erős magyar közösségeknek, az idei esztendő pedig a nemzeti újrakezdés éve.

Sorolhatnám még a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programot, aminek keretében ezer óvodát építettünk, és a Testvértelepülési Programot. Szólnom kellene a műemlékvédelemről, egyházi épületek felújításáról, kastélyok és kúriák megmentéséről, a Rómer Flóris Terv keretében a külhoni magyar vonatkozású épített kulturális örökség értékeinek feltárásáról, tudományos igényű kutatásáról és dokumentálásáról.

Az elmúlt évtizedben háromezer templomot tataroztunk ki, kétszáz újat építettünk a Kárpát-medencében, és egyikből se lesz se mecset, se pláza!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Trianon sebe után végre bátorítást, lehetőséget, támogatást kapott a határon túli magyarság – erkölcsileg, érzelmileg, intézményesen és anyagilag. Most mindez a reális válasz, amit ma adhatunk és kell adnunk Trianonra!

Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség