Semjén Zsolt: Trianont elfelejteni nem szabad, nem tudjuk és nem akarjuk

Trianont elfelejteni nem szabad, Trianont elfelejteni nem tudjuk és Trianont elfelejteni nem akarjuk – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Sátoraljaújhelyen, a Nemzeti Összetartozás Hídjának ünnepélyes átadóján.

Semjén

A trianoni békediktátum „örök seb, magyar stigma és a megmaradásnak a küldetése” – mondta Semjén Zsolt, aki szerint a nemzeti összetartozásnak három értelme van, amelyek mégis egy egységet adnak: a gyász, a tanulságok levonása, és a nemzeti büszkeség, hogy a magyarság megmaradt.

Kiemelte,

azt az igazságtalanságot, hogy hazánk kétharmadát elrabolták, a történelmi Magyarország lakosságának a felét elszakították tőlünk, és a magyarság egyharmada idegen impérium alá került, már sokan elmondták ünnepségeken, elmondják iskolákban; elmondták, elmondják és el fogják mondani az idők végezetéig a családokban”.

Semjén

A tanulságokról szólva kulcsfontosságúként említette, hogy „lássuk, hogy mi történt, hiszen ez a tanulság szolgál útravalóul számunkra a következő években, évtizedekben, évszázadokban”.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott, „halálos veszély az, amikor külső és belső ellenségeink egy kottából játszva támadnak rá Magyarországra”. A trianoni békediktátum és a magyar történelem nagy tanulsága, hogy ha „belső ellenségeinket meg tudjuk fékezni, akkor külső ellenségeink sem bírnak velünk” – tette hozzá.

Semjén

Szerinte

a magyarok egy csodálatos, zseniális nyelvnek és egy egyedülálló, különleges kultúrának az örökösei, művelői, valamint a heroikus magyar történelem sorsközösségének tagjai.”

Hangsúlyozta, „ezt a gazdagságot csak mi, magyarok tudjuk megőrizni”.

A miniszterelnök-helyettes kijelentette, „jogos az a büszkeség, hogy túléltük Trianont”, hiszen – mondta – úgy szabták meg a határokat, hogy „Magyarországnak ne legyen nyersanyagforrása, a vizeink forrásvidékét elszakítsák, a vasútvonalakat levágják”, így az ország ne tudja túlélni „a trianoni országcsonkítást”.

Semjén

Semjén Zsolt szerint

a kedden Sátoraljaújhelyen átadott Nemzeti Összetartozás Hídja maga az összetartozás szimbóluma. Az építmény nemcsak mérnöki alkotás, hanem olyan jelkép is, mely összeköti a magyart a magyarral, az emlékezést a reménnyel, a gyászt a büszkeséggel és Trianon kálváriáját a magyar feltámadással.”

SemjénSzamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), Sátoraljaújhely polgármestere a köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, a több mint 720 méter hosszú építmény a „21. század hídja”, mely összeköti a magyarság korszakait és történelmét a jelennel.

Varga Tamás, a beruházást kivitelező Graboplan-Industrie Kft. ügyvezetője a rövid beszámolójában ismertette, hogy a terhelési vizsgálatok alkalmával 300 ember súlya alatt a híd 1,2 métert süllyedt lefelé, a téli és a nyári állapot között pedig 2 méter magasságkülönbség jelentkezik majd.

Az ünnepi műsor után a történelmi egyházak képviselői megáldották, megszentelték a Nemzeti Összetartozás Hídját.

Semjén

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!