Simicskó István: A Bátrak Ligája fejleszti a diákok akaraterejét, bátorságát, és közösséget épít

A Bátrak Ligája versenysorozat fejleszti a diákok akaraterejét, bátorságát, és közösséget is épít – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a versenysorozat országos döntőjének díjátadóján, csütörtökön Budapesten.

Simicskó István Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián a Bátrak Ligáját szervező Honvédelmi Sportszövetség céljának nevezte, hogy támogassa a magyar fiatalokat azoknak a képességeknek a megszerzésében, amelyek segítik őket az életben.

Hozzátette:

a cél, hogy a fiatalok rendelkezzenek a tisztánlátás képességével, stabil értékrenddel és fizikai-mentális állóképeséggel. A küzdelmes élethez ezekre a képességekre szükség van

– mondta. Véleménye szerint a versenysorozat sokat segít ebben a fiataloknak.

wwj

Megjegyezte: az élethez bátorság is kell és nagyon fontos a közösségépítés is, mert ezek szintén segítenek a kihívások leküzdésében.

Simicskó István elmondta, hét selejtező előzte meg a csütörtöki döntőt, a selejtezők első két helyezettje kapott meghívást az országos döntőre. Hozzátette: egyre nehezebb feladatokat állítottak össze a versenyzőknek, hogy még többet tudjanak kihozni magukból, még erősebbek legyenek.

Bozó Tibor altábornagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója arról beszélt, már az ókori görögök is úgy vélték, „akkor jó egy test, ha ép testben ép lélek van“.

Kiemelte:

az országos döntő résztvevői legyőzték önmagukat, és az én helyett fontosabb volt a mi, a csapat, amelynek közös célja volt. A közös cél elérése érdekében mindenkinek oda kell tennie magát, különben nem lesz eredmény, a csapat elbukik

– jegyezte meg.

Bozó Tibor szerint a verseny résztvevői mind nyertek, hiszen ápolták a barátságot, erősítették a fizikumot és pallérozták az elmét.

whwh

A versenyek lebonyolításában kadétok vettek részt. Bozó Tibor kiemelte: nagyon fontos a honvéd kadét program, és már 2100 kadét van országszerte, akik a képzés során erkölcsi értékrendet kapnak, amit tovább tudnak adni korosztályuk többi tagjának is.

A Bátrak Ligája országos versenysorozatot a Honvédelmi Sportszövetség szervezi 7. és 8. osztályos tanulóknak. A program célja, hogy a hazafias nevelés keretein belül aktív közösségeket hozzon létre és népszerűsítse az egészséges életmódot. A Bátrak Ligája szellemi vetélkedőiben a honismereti tudásukat, az aktivitásokban – mint az akadálypálya, a falmászás, az erőpróba vagy a villám tájékozódás – pedig a honvédelmi sportokban való jártasságukat mérték össze a diákok.

ejhej

Idén 70 iskola 560 versenyzője vett részt a vetélkedőben, a döntőbe 14 iskola 112 versenyzője szerepelt. A vetélkedőt a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum csapata nyerte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!