A kereszténydemokrata honvédelmi miniszter, Simicskó István az Egyesült Államok elnökét idézve vasárnap Budapesten, a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta: „a jó szomszédot a jó kerítés" teszi. Kiemelte: a biztonság alapja az erős honvédség, ennek elérése a cél, a fejlesztések már elindultak. Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a világ egyik legsikeresebb népének és nemzetének nevezte a magyart.
Simicskó István honvédelmi miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke felszólal a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
Simicskó István honvédelmi miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke Donald Trump amerikai elnököt idézte, miszerint „a jó szomszédot a jó kerítés" teszi. Azt mondta: valljuk mi is ezt az álláspontot.
A KDNP-s politikus emlékeztetett: a kerítés a déli határnál 2015 októberére elkészült, és 17 ezer katona vett eddig részt a határ védelmében. Emellett ezer katona folyamatosan jelen van a nemzetközi válságövezetekben. A magyar honvédelem fejlesztése is elindult, a Zrínyi 2026 tíz évre szóló fejlesztési irányokat ölel fel. A biztonság alapja az erős honvédség, ennek elérése a cél - hangoztatta a tárca vezetője.
Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyar titok három tényezőből áll: egyrészt Szent István óta a keresztény hitünkből, „soha fel nem adva, mindig megújulva", másrészt a magyarságunkból, „soha fel nem adva, soha el nem árulva", harmadrészt a szabadságszeretetből. Az egész történelmünk arról szól, hogy szabadok akarunk lenni, a saját sorsunkról és a saját hazánkról mi szeretnénk dönteni – tette hozzá.
Mint mondta, a mai időkben éppen ezt a három dolgot éri a legnagyobb támadás. Kifejtette: támadás éri magyarságunkat, hiszen ha Magyarország bevándorlóországgá válik, akkor a magyar nemzet alapjait kezdi ki ez a folyamat; támadás éri szabadságunkat, mert mások akarják eldönteni helyettünk, hogy kikkel éljünk együtt és mit gondoljunk.
Kijelentette: Európában a kereszt nem megtűrt, hanem üldözendő jelkép.
Megjegyezte ugyanakkor: lehet, hogy sokan vannak, akik támadják Magyarországot, de ez nem érdekes, a történelem során már „komolyabb figurákkal" is szembe kellett nézni.
Kósa Lajos azt mondta, „ezekről" azt is biztosan tudni: Adyt nem olvasták. „Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi. Jó lesz egy kis hódolás és csönd: Így nem fogok sohse meghalni." – idézte a költőt a politikus, majd úgy zárta szavait: „így nem fogunk soha meghalni".