Simicskó István: Egyszerre kell magyarnak, közép-európainak és európainak lenni

Sajátos március 15-i ünnepséget tartottak az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában a koronavírussal kapcsolatos járványügyi intézkedések miatt – írja a Magyar Nemzet. Az iskola 7. osztályos diákjai ünnepi műsorral készültek nemzeti ünnepünk, az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc emlékére, azonban közben a kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki az ország teljes területére a koronavírus megjelenése miatt. Az iskolában a megemlékezéseket osztályonként tartották meg, amire Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője meghívást kapott.

Simicskó István (KDNP), a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője átadja a Szűz Máriás ajándék zászlót az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjainak (Budapest, 2020.03.13. Fotó: Nagy Mihály)

A kereszténydemokrata politikus megköszönte a tanároknak és a diákoknak a felkészülésüket és ajándékot adott át. Az ajándék egy olyan Szűz Máriás zászló másolata volt, amelyek a honvéd sereg számára készültek 172 évvel ezelőtt. Az olajjal festett zászlón Mária a kis Jézust bal karján tartja.

Az ajándék átadásakor Simicskó István köszöntőjében elmondta, hogy fontos feladat a nemzeti tradíciók, a nemzeti hagyományok, a tárgyilagos elfogultság nélküli magyarságtudat erősítése. – Egyszerre kell magyarnak, közép-európainak és európainak lenni. Nemzeti ünnepeink fontos történelmi eseményekre emlékeztetnek minket, amelyek ápolása, megismerése és tisztelete mindannyiunk feladata és kötelessége. A megalapozott és őszinte hazaszeretet kialakításában és folyamatos ápolásában a pedagógusok szerepe óriási – fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki egyben a hazafias és honvédelmi nevelésért is felelős kormánybiztos is.

Simicskó István szerint a nemzeti ünnepek megünneplése és a klasszikus európai értékek hangsúlyozása olyan lenyomatokat képezhetnek a tanuló személyiségében, amelyek későbbi döntéseit értékesen befolyásolják. A politikus hangsúlyozta: a pedagógusok pedig személyes példát mutatnak a nemzeti ünnepek és jelképek tiszteletére, továbbá az alapvető értékek elsajátítására is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!