Simicskó István: Fontos, hogy a magyarság összetartozása erősödjön

Fontosnak tartja a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, hogy a magyarság lelki, szellemi összetartozása erősödjön, mert szerinte olyan globalizációs folyamatok vannak a világban, amelyek valamennyi nemzetnek kihívást jelentenek.

Simicskó István szombaton az M1 aktuális csatornán, az erdélyi Torockón, a Duna Nap rendezvényén felszólalva kiemelte: fel kell készülni arra, hogy „azt az örökséget, amelyet szüleink, nagyszüleink ránk hagytak itt, a Kárpát-medencében, megőrizzük és átadjuk gyermekeinknek, unokáinknak”.

Simicskó István

A legfontosabb üzenet, hogy „összetartozunk, bármilyen határok is vannak” – fűzte hozzá.

Azt mondta:

a 21. század a kihívások évszázada, nagyon komoly veszélyek leselkednek minden nemzetre és mindenkire, aki nem erősíti meg az önazonosságtudatát. Szükség van egy éntudatra, egy nemzettudatra és a keresztény hit megerősítésére is

– közölte a frakcióvezető, hozzátéve: „ez az, ami összeköt, és teljessé teszi az emberi közösségünket”.

„Keresztények, magyarok és felelős emberek vagyunk, akik felelősséggel tartoznak egymásért, a családjukért és a nemzetükért” – hangsúlyozta Simicskó István.

A frakcióvezető azt mondta: Torockón a nemzeti összetartozás napja alkalmából szokták megrendezni a Duna Napot, idén viszont a koronavírus-járvány miatt egy kicsit csúszva tartják meg, Szent Istvánról megemlékezve.

A rendezvény eseményeibe napközben többször élőben bekapcsolódik az M1 aktuális csatorna, szeptember közepén pedig a Duna World csatornán 26 perces összeállítást láthatnak a nézők a Duna Napról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!