A KDNP támogatja a nők közéleti szereplését

Támogatja a KDNP a nők közéleti szereplését – jelentette ki a párt országgyűlési frakciójának vezetője az első kereszténydemokrata női közéleti képzés megnyitóján pénteken Budapesten.

SimicskóSimicskó István hangsúlyozta:

az, hogy a 80 éves KDNP meg tudott újulni a rendszerváltás után, és fontos szereplője a mai politikának, a nőknek is köszönhető,

akiknek érzelmi intelligenciája fejlettebb, mint férfi társaiké, így egyre fontosabb szerepet játszanak a politikában.

Közlése szerint a KDNP eszmei alapokon nyugvó párt, amelynek tagjai hisznek az örökkévalóságban és lélek továbbélésében, és a párt hitvallása szerint a társadalom alapsejtje a család, amely férfiből, nőből és gyerekekből áll.

Simicskó

A KDNP úgy gondolkodik, hogy a férfitől elvárható a klasszikus szerep, a család eltartása, a nők pedig a családok védősejtjei. Ezek a szerepek így lettek megteremtve és egy konzervatív párt ebben hisz, és erre építi a közjó szolgálatát is" 

– hangsúlyozta. A nők ezért nélkülözhetetlenek a magánéletben, a családi életben és a közéletben is - mondta Simicskó István.

SimicskóJuhász Hajnalka, a KDNP alelnöke, országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy egy XXI. századi konzervatív keresztény nőnek szüksége van erőre és kitartásra, és felidézte Zrínyi Ilonát, aki három éven keresztül védte Munkács várát.

Juhász Hajnalka

Hasonló példát mutatott a kereszténydemokrata Slachta Margit, az Országgyűlés első női képviselője, aki egyaránt kiállt a fasizmussal és a kommunizmussal szemben, és 1948-ban utolsó parlamenti felszólalásában ellenezte az egyházi iskolák államosítását" 

– elevenítette fel.

Simicskó

Hangsúlyozta, hogy nem versenyeznek a férfiakkal, hanem kiegészítik őket. Feladatuk, hogy keresztény nőként erőt képviseljenek, mert az erőt a férfiak is tisztelik - mondta Juhász Hajnalka.

Juhász Hajnalka

Az eseményről készült galéria IDE kattintva tekinhető meg. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!