Simicskó István: A kormány a béke és a magyar családok mellett áll

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az elmúlt időszakot összegző felszólalásában arról beszélt hétfőn a parlamentben, hogy a nemzetközi környezetet az utóbbi időben felerősödő globalizációs folyamatok, felgyorsuló technikai, technológiai fejlődés és a háború jellemezte. A háború lokális, ugyanakkor érzékelhetők a globális hatásai. A háborúra válaszként hozott  szankciók inflációt és erősödő migrációs folyamatokat okoztak.

E kedvezőtlen helyzetben a Fidesz-KDNP-kormány a béke mellett állt ki, a béketárgyalások mellett tette le a voksát, humanitárius segítséget nyújt a háború elől menekülőknek, a magyar családokat rezsicsökkentéssel védi, a vállalkozásokat és a családokat támogatja és 11 intézkedésből álló akciócsomagot hozott létre. Ugyanakkor erőteljesen és határozottan fellépett és fellép az elhibázott brüsszeli szankciós politikával szemben – fogalmazott Simicskó István.

Hozzászólása végén a képviselő áldott adventet kívánt minden magyar családnak és a képviselőknek.

Fürjes Balázs válaszában úgy értékelt, ahhoz, hogy egy szankció értelemes legyen, legalább két feltételnek kell megfelelnie: az alkalmasságnak és az arányosságnak. Alkalmasnak kell lennie arra, hogy a szankcióval befolyásolni kívánt személyt rávegye valamire, és arányosnak kell lennie, vagyis nem okozhat nagyobb kárt annak, aki kiveti, mint annak, akire kivetik. A brüsszeli szankciók egyik feltételnek sem felelnek meg. A szankciók nem állították meg Putyint, és nagyobb kárt okoznak Európának mint Oroszországnak.

Hozzátette, nem működik, ha a gyengébb, kiszolgáltatott helyzetben lévő vevő kívánja megregulázni az erősebb eladót.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!