A közösségek ereje hitükben, lelkiségükben rejlik – jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője hétfőn Mátraszentistvánon, a megújult Háromfalu templomának átadásán.
Simicskó István kiemelte: a mai világban is törekedni kell a lelki feltöltődésre és az őseinktől örökölt keresztény kultúra, értékrend és civilizáció megerősítésére. Pontosan azért, mert Nyugat-Európa szerte sajnálatos módon a nyugati civilizáció hanyatló fázisa tapasztalható, mely egyfajta spirituális válságot mutat. Aki ezekből a jelekből nem tanul és nem látja meg a lényeget, az bajban van – fogalmazott.
Rámutatott:
minden, az emberiség által létrehozott civilizáció vallási talapzatra épült és ha ezt elhanyagolják, elkezd porladni, könnyen romba döntve a felépítményt is. Magyarországnak fontos küldetése van: meg kell őriznie ezt a keresztény fundamentumot, mert akkor tud egészségesen és jól működni egy állam, ha stabilan nyugszik ezen a talapzaton”
– húzta alá.
Emlékeztetett: a kormány 2010 óta a Kárpát-medencében mintegy 3700 templomot újított fel, komoly összeget áldozva a „kereszténység világítótornyainak, bástyáinak” megerősítésére. Emellett 200 új templom építését is támogatta, miközben ötszörösére emelte az egyházak támogatását. A miértekre pedig az a válasz, hogy a kormány megtanulta és tudja: minden közösség ereje a hitében, a lelkiségében rejlik – mondta.
Az államalapítás ünnepére utalva a frakcióvezető felidézte:
a történelem során a stabil, keresztény alapokra épített magyar állam több mint fél évezreden át rengeteg támadást, bajt kivédve, legyőzhetetlen volt. A török hódoltság idején és azóta pedig a magyarok megtanultak folyamatosan küzdeni szabadságukért, függetlenségükért.”
Ezek a küzdelmek megmutatták: amilyen könnyű elveszteni, olyan nehéz visszaszerezni a szuverenitásunkat – jelentette ki hozzáfűzve, hogy a rendszerváltással visszanyert függetlenség ezért óriási kincs, melyet ebben az értékeit vesztett, veszélyes, zűrzavaros világban is meg kell őrizni. Szavai szerint a hagyományait, kultúráját, nyelvét vesztett nemzetnek nincs jövője.
Simicskó István úgy vélte: nehéz próbatételek előtt állunk, mivel „bizonyos liberális körök el akarják venni a nemzet-, ember- és istentudatot” az emberektől, hogy ezáltal kiszolgáltatottá tegyék őket. Ebben a zűrzavaros világban csak stabil értékrendbe kapaszkodva lehet tisztán látni, meglelni az igazságot - mondta megjegyezve: az emberi civilizáció korszakos változással járó időszakába lépett, melyben Nyugat-Európa el fogja veszteni a lelkét, ha nem marad hű hitéhez és gyökereihez.