Simicskó István: Minden emberi közösség valódi ereje a hitben és értékrendben van

Alapvetően minden emberi közösség igazi és valóságos ereje nem az izmokban van, hanem a szellemiségben, a hitben és értékrendben - hangsúlyozta Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán a sportszövetség, a Székesfehérvári Tankerületi Központ és a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola együttműködési megállapodásának aláírásán.

Simicskó István

Simicskó István úgy vélte, ha a szellemiség, a hit és az értékrend rendben van a fiataloknál, bármilyen kihíváson úrrá tudnak lenni magyarként a Kárpát-medencében. Hozzátette: éppen ezért jó ügy érdekében írják alá az együttműködési megállapodást, amely az első ilyen az országban. Az elnök szerint a megállapodás egyfajta szövetség is, amely a gyermekek hazához való kötődését erősíti, illetve felkészíti őket a küzdelmes életre, olyan „védőkart”  és képességeket, kompetenciákat ad számukra, amivel helyt tudnak állni az életben.

Honvédelmi Sportszövetség

Simicskó István rámutatott, a 21. század a kihívások évszázadaként indult, ezért a magyar oktatási rendszerben a gyerekekben meg kell erősíteni a hazához való kötődést, mely segíti igazodásukat a globalizálódó világban.

„A nemzet a közös nevező, a szülőföld szeretete nagyon fontos, ebben vállaltak szerepet az aláírók” - fogalmazott, hozzátéve: a nemzet erejére mindig lehet számítani, ezt erősíthetik az olyan megállapodások, mint amilyent a sportszövetség és az iskola aláírt.

Honvédelmi Sportszövetség

Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Székesfehérvár mindig is katonaváros volt, ahol valamilyen szintű honvédparancsnokság működött. Jelentős eseménynek nevezte a szerződés aláírását, mert tovább erősíti azt az együttműködést, amely a katonák, a gyerekek és a város között a múltban kialakult.

Honvédelmi Sportszövetség

Mészáros Attila (Fidesz) alpolgármester kiemelte: nem véletlen, hogy a Vasvári Pál Általános Iskola írhatta alá az országban elsőként e megállapodást, hiszen az intézmény életében évek óta fontos programpont a hazafias nevelés, ezáltal szoros együttműködésük van a pákozdi katonai emlékparkkal és a helyi honvédséggel is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!