Simicskó István: Minden fronton kiállunk Magyarországért!

Nem csupán a kormánypártok ítélték el az MSZP-s Korózs Lajost, aki korábbi kamuvideója után valótlan halálozási adatokat osztott meg közösségi oldalán, még a baloldali pártok sem védték meg, viszont egyre több ellenzéki politikus kezdett álhírgyártásba. A képtelen helyzetről Simicskó Istvánt, a KDNP parlamenti frakcióvezetőjét kérdezte a Magyar Hírlap.

Dr. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője (KDNP Fotó)

Láthatóan patthelyzet alakult ki Korózs Lajos ügyében, mert ő nem mond le, az ellenzék pedig, ha nem is védi, nem áll ki mellette. Mi lehet a megoldás?

– Azt már eddig is láthattuk, hogy a mindenkori baloldali pártok elsősorban a saját politikai céljaik, támogatottságuk gyarapítása érdekében folyamatosan nyomás alatt akarják tartani a kormányzatot. A jelen helyzet azonban más, rendkívüli időket élünk. A koronavírus okozta járvány nem egy távoli, megfoghatatlan veszély, hanem a magyar emberek mindennapjait közvetlenül érintő, súlyos probléma. Ma már sok családban vannak olyanok, akik megfertőződtek a betegséggel, és sajnos azok száma is nő, akik elvesztették szeretteiket, ismerőseiket. Ilyen rendkívüli helyzetben

a magyar baloldal továbbra is a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, és nem válogat az eszközökben, ha hasznot remél belőle.

Ennek ikonikus alakja lett Korózs MSZP-s képviselő, aki átlátszó hazugságaival többször is lebukott már. Ha kell, kamuvideóval áll elő, vagy statisztikákkal zsonglőrködik. Ilyen nyilvánvaló hazugsághadjárat után már minden politikai erő részére vállalhatatlan kellene hogy legyen.

Mi lehet a megoldás?

– Hiába szólította fel a Fidesz–KDNP többször is a baloldalt, hogy Korózs  – akit sokan kamuvideós Korózsnak ismernek – méltatlan a népjóléti bizottság elnöki pozíciójára, ezért mondjon le, ez nem történt meg. Az elmúlt időszakban tanúsított viselkedése sajnos a bizottság hitelességét is súlyosan csorbítja. Ma, amikor emberéletek forognak kockán, amikor minden intézkedésnek, minden szónak súlya van, vajon mennyire fogják komolyan venni azt a bizottságot, amelyiknek a vezetője szándékosan félretájékoztat?

A baloldal részéről felelőtlenség és erkölcsi mélypont, hogy – Korózs hallgatólagos támogatásával is – veszélyeztetik a védekezést.

Úgy tűnik, mintha az utóbbi napokban az ő szerepét mások vennék át a valótlan híreket felváltva találnák ki az ellemzéki politikusok. A rémhírterjesztés ellen védtelen a kormány?

– Valószínűleg a háttérben az a gondolat húzódik meg, hogy minél többen hajtogatnak egy-egy álhírt, az annál valóságosabbnak tűnik. Nap mint nap láthatjuk, hogy

a baloldal számára egy a fontos: minél nagyobb botrányt, médiazajt kelteni, és minél több figyelmet magukra irányítani.

Míg a kormánypárti politikusok a magyarok egészségének védelméért és a munkahelyek megtartásáért küzdenek, addig a baloldali pártok az emberek figyelméért. Nincs jól ez így, de hát mit is várhatunk tőlük? Szinte nincs a védekezéssel kapcsolatos olyan téma, amelyhez ne fűznének rosszindulatú, félrevezető megjegyzéseket. Jó lenne, ha inkább jó példát mutatnának, és összefognának a védekezésben. Fontos fellépnünk az álhírterjesztőkkel, a kamuhírekkel szemben, hiszen a hamis állítások csak arra jók, hogy a választókat elbizonytalanítsák, és gyengítsék az egészségügybe vetett bizalmat.

Elképzelhető, hogy az uniós jogállamisági támadások miatt nem lép fel határozottabban a kormány?

– Minden lehetséges módon és fórumon

meg fogjuk védeni Magyarországot a liberális önkénnyel és a brüsszeli bürokraták alaptalan vádaskodásaival szemben. Nem engedünk a politikai zsarolásoknak.

Brüsszel és Soros György azért próbálja nyomás alatt tartani Magyarországot, mert nem akarjuk ellenőrzés nélkül bevándorlók tömegeit beengedni az országba. Tulajdonképpen a saját önkényes migránspolitikájukhoz akarják kötni az uniós pénzek kifizetését. De mi minden próbálkozásuk ellenére is kiállunk és a jövőben is ki fogunk állni azon alapvető jogunkért, hogy a saját hazánkban mi dönthessük el, kikkel akarunk együtt élni. Igenis jogunk és kötelességünk megóvni a magyar családokat és ezeréves keresztény kultúránkat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!