Simicskó István: Mire számíthatnak a családok 2021-ben?

Simicskó István (KDNP) az Országgyűlés hétfői ülésén hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a magyar gazdasági minél előbb visszaállhasson az Európában is kiemelkedő mértékű növekedési pályára. Hozzátette: örömmel látják, hogy a jövő évi költségvetésben a magyar családok támogatása kiemelt lesz. Az illetékes államtitkártól azt kérdezte: mire számíthatnak a magyar családok 2021-ben?

Simicskó István (KDNP), a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy válaszolt: a családok biztonságra számíthatnak 2021-ben, ahogyan az elmúlt években is. Ahhoz, hogy családok jobban éljenek, szükséges, hogy a családot eltartók dolgozni tudjanak, fontosak a közvetlen és közvetett állami támogatások is - fejtette ki.
    
Hangsúlyozta: az elmúlt 10 év bizonyította, hogy a kormány családpolitikája helyes, hiszen nő a házasságkötések és a gyermekszületések száma is.
    
Simicskó István úgy reagált: míg 2010-ben 960 milliárdot, addig 2021-ben már 2295 milliárd forintot fordít a kormány a családokra.
    
Tállai András viszonválaszában azt emelte ki: Magyarországon ma - egész Európában egyedülálló módon - a GDP 4,5 százalékát fordítják családtámogatásra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!