Simicskó István a Vasárnapnak: Cselekvő hazaszeretetre kell nevelni fiataljainkat

Ha a fiatalok elveszítik gyökereiket, akkor könnyebben elsodródhatnak a 21. század forgatagában, ami nagy veszteség lenne mindenki számára – nyilatkozta a Vasárnapnak Simicskó István országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője, akivel a 2021-es év kihívásairól beszélgetett a Vasárnap.hu.

– Eseményekben teli évet hagytunk magunk mögött. Mit tartogat az új esztendő?

– Az biztos, hogy a tavalyi egy sajátos év volt, tele kihívásokkal, melyekre mi, magyarok képesek voltunk jó válaszokat adni. Büszkék lehetünk embertársainkra, ahogy helyt álltak ebben a nehéz időszakban. A koronavírus-járvánnyal járó nehézségek rádöbbentettek bennünket arra, milyen nagy szükségünk van egymásra, és jobban értékeljük a találkozásokat, a baráti és családi együttléteket,

új értelmet kapott a szabadság fogalma is.

2020-ban megtanultuk, hogy a legapróbb fenyegetést sem szabad jelentéktelennek tekinteni, és a bajban az összefogás az egyetlen lehetőség a megmaradásunkra.

Simicskó IstvánSimicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője (Fotó: Tóth Gábor / Vasárnap.hu)

Az összefogás életet, otthont, munkahelyet képes menteni, és ezt mi, magyarok megértettük. Nehéz szívvel, de elkerültük az idősebb rokonainkkal való személyes találkozásokat, segítettük a karanténban lévő ismerőseinket, alkalmazkodtunk az otthoni munkához, és közben még a gyerekeink online oktatásában is aktívan részt vettünk.

Azt hiszem, 2020 ebből a szempontból a kihívásokkal szembeni küzdelem és a tanulás éve volt,

s remélem, 2021 a győzelem éve lesz, amely a védőoltással felvértezve helyreállítja a korábbi életünket.

Jó lett volna azt látni, hogy a politikai színtéren is teljesül egyfajta összefogás, ehelyett sajnos a baloldal részéről a szokásos kicsinyes, rövidlátó politikai haszonszerzés irányította a döntéseket. Ezek nem a nemzet javát szolgálták, hanem a hatalom megszerzésére irányultak. A folyamatos támadások ellenére is időben meghoztuk a szükséges intézkedéseket, ezzel pedig a magyar kormánynak sikerült a lehető leghatékonyabban megóvni a magyar emberek egészségét és munkahelyét.

Az interjú további részében Simicskó István beszél a kereszténydemokrácia kihívásairól és jövőjéről, magyarságtudatról illetve arról, a baloldali pártok milyen irányelvek alapján kezdenének el kormányozni...

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!