Soltész Miklós: Ahhoz, hogy a kereszténység és a magyarság megmaradjon, mindenkinek el kell végeznie a feladatát

Ahhoz, hogy a hit, a nyelv, a kereszténység és a magyarság megmaradjon, mindenkinek el kell végeznie a feladatát, nem szabad másra várni – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke szombaton a székelyföldi Csíkajnádon.

Soltész Miklós az új római katolikus kápolna felszentelésén vett részt a csíkszéki településen. Ez a magyar kormány támogatásával épült a Szent Ilona-dűlőn, ahol a közösségi emlékezet szerint régen már állt egy kápolna.

Csíkszentmihály-Ajnád római katolikus egyházközsége az új kápolnát hálából ajánlotta fel azért, hogy az itt élők annak ellenére megmaradtak, hogy a település számos vérontás helyszíne volt, 1944-ben fel is égette a betörő ellenség.

A hálaadó szentmisére érkezők a csíkajnádi templomtéren gyülekeztek, a keresztalja onnan vonult a kápolnához. Kerekes László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke celebrálta a szentmisét, aki a névadó Szent Ilona érdemeit is kiemelte.

Soltész Miklós ünnepi beszédében a hagyomány fontosságát, a jelenre tett hatását hangsúlyozta, és az ifjúságot is ennek követésére intette. Emlékeztetett, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja célul tűzte ki, hogy megtalálja a Szentföldön a Jézus életéhez köthető szent helyeket. Ebben a hagyomány segítette: a két évszázados időbeli eltérés ellenére a helyiek emlékeztek, hogy Jézussal mi, hol történt.

Kiemelte, hogy a csíkajnádi utódok is hasonló munkát végeztek, hiszen felkutatták a korabeli írásokban – többek között Orbán Balázs Székelyföld-leírásában – a sokszor elpusztított templomot, és újat építettek.

Mindenkinek feladata, felelőssége van a jövőt illetően, a legkisebbtől a legidősebbig - mondta az államtitkár, aki szerint ebben a munkában szentté is lehet válni, csak el kell kezdeni.

Hiszem azt, hogy ha azok a gyermekek, akik most itt vannak közöttünk, és érzik ennek az ünnepségnek a magasztosságát (.), vissza fognak emlékezni rá, és a hagyományt fogják erősíteni, amelyre oly nagy szükség van, hogy Székelyföldön megmaradjunk, itt, a Földön megmaradjunk, és általában a kereszténység megmaradjon

 

– fogalmazott Soltész Miklós. Megköszönte a helyiek munkáját, és kiemelte: továbbra is számíthatnak a magyar kormány, az erdélyi magyar elöljárók támogatására.

Az államtitkár a magyar közmédiának nyilatkozva aláhúzta, hogy a székelyföldi település sokat szenvedett a tatárjárás, a szabadságharc és a második világháború alatt, ezért is fontos, hogy a csíkajnádiak visszaépítették a Szent Ilona-kápolnát. Ennek üzenetértéke van – tette hozzá –, a Gyimesek felé vezető vasútvonal mentén található, és jelzi: itt vannak a székelyek, a magyarok, és a kereszténység megőrzésére irányuló törekvés is megvan.

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök ünnepi beszédében a székely társadalom szerkezetére emlékeztetett, ahol nem voltak nagy szélsőségek, a közösségek egyensúlyban tudták megélni a mindennapjaikat, figyeltek egymásra. Külön kiemelte, hogy Csíkajnádon tisztelik az ifjúságot, és ez szerinte csodákat eredményez.

A kápolna - melyhez 2015-ben vásárolták meg a területet – a helyi Szent István Szervezet kitartásának köszönhetően épült fel, a magyar kormány, a Hargita megyei és a csíkszentmihályi önkormányzat, valamint a helyi közbirtokosságok támogatásával.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!