Magyarország kormányának és a magyar embereknek is az a faladata, hogy amikor szükség van rá, segítsük egymást - hangoztatta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a székelyföldi Oroszhegyen, ahol egyházi támogatásokat jelentett be.
A Székelyudvarhely melletti község római katolikus templomában mondott beszédében Soltész Miklós emlékeztetett: az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú egyik legfontosabb üzenete, hogy figyeljünk oda azokra, akik szükséget szenvedtek, bajba jutottak, természeti katasztrófák áldozatai.
Szeretettel oda kell fordulni a parajdi és a háromszéki árvízkárosultak fele, akik bajban vannak - hívta fel a hívek figyelmét. Örvendetesnek nevezte, hogy Magyarországon és Erdélyben is gyűlnek az adományok mindkét közösségnek.
A magyar kormánynak korábban felvállalt feladatai is vannak, és továbbra is igyekszik segíteni a székelyföldi közösségeket
– szögezte le az államtitkár. A támogatásban részesülő beruházások között említette a Farkaslaka községhez tartozó Nyikómalomfalva új iskolájának építését, amelyet ötvenmillió forinttal támogat a magyar kormány. Felidézte, hogy a régi épület földcsuszamlás miatt veszélyessé vált, ki kellett lakoltatni belőle az oktatási intézményt, és most új ingatlant építenek.
Az Oroszhegy községhez tartozó Ülke település óvodájának a beindítását is támogatják hétmillió forinttal. Ez már megépült, de újabb anyagi segítségre van szükség ahhoz, hogy működését elkezdhesse – tette hozzá Soltész Miklós.
A tevékeny szeretetről beszélve felidézte, hogy 2016-ban villámcsapás következtében leégett a közeli Atyha település római katolikus temploma, melyet közösségi összefogással sikerült helyreállítani.
A magyar kormány igyekszik segíteni, támogatta az oroszhegyi római katolikus templom felújítását is, amely belül már megszépült, és télen az új fűtésrendszert is kipróbálják – mondta el a kereszténydemokrata politikus.
Hangsúlyozta, arra kér mindenkit, hogy a tőle telhető módon, közösen segítse a rászorulókat, elesetetteket, mindazokat, akik bajban vannak.
Ez mutatja meg egy nemzet, egy közösség erejét, kereszténységünknek a tevékeny szeretetét.
Opra István helyi plébános megköszönte a támogatást és meghívta az államtitkárt a templom felszentelésére. A Székelyudvarhelytől 11 kilométerre található Oroszhegy községnek közel kétezer lakója van, nagy többségük magyar és római katolikus vallású.