Soltész Miklós: Folytatódik a templomfelújítási program

Az új templomfelújítási program kiírása hétfőn a kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. internetes oldalán megjelenik - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a komló-mecsekjánosi templombúcsún vasárnap.

Soltész Miklós

 

Soltész Miklós a helyi katolikus templom felszentelésének 215. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a Szentháromság napján rendezett szentmisét követően azt mondta,

a kormányzat az új templomfelújítási program részeként a következő tíz évben évenként két és félmilliárd forintot biztosít az ötezer fő alatti településeknek.

A Magyar falu program keretében meghirdetett új pályázattal olyan célokat igyekeznek elérni, amelyek a korábbi templomfelújítási programot jellemezték, s amelyek eredményeként 3500 templom újulhatott meg szerte a Kárpát-medencében – tette hozzá.

Az államtitkár közölte: az új kiírásban ötmillió és huszonötmillió forint közötti összeget lehet igényelni olyan - elsősorban külső, állagmegóvási, felújítási - munkálatok elvégzésére azoknál a templomoknál, amelyekben aktív hitélet folyik, azaz ahol rendszeresen szentmiséket, istentiszteleteket tartanak.

A várhatóan sok száz templom felújítását eredményező programmal jól járnak a hívők, a település és a munkához jutó mesteremberek is

– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Reményét fejezte ki, hogy a program segíteni fogja Magyarország és a kereszténység megmaradását, „üzenve ezzel főleg a Nyugatnak, hogy Krisztus nélkül, kereszténység nélkül semmire sem megy a világ”.

A békességnek komoly ereje van az életben, legyen szó családról, közösségről, egyházról, nemzetről, országról. A békességet pedig fontosnak tartják a keresztény emberek és a keresztény tanítás. Mindez ezekben az időkben különösen fontos, amikor olyan vezetőket is választanak a világban, akik a kereszténységet lerúgják az országukról és magukról, (...) s a háborút akarják – fogalmazott Soltész Miklós. Kijelentette: a kereszténység, a hit meg tudja állítani ezt „a rombolást és az őrületet”.

A jelenlegi kormányzat építeni akar, segíteni és a közösségeket erősíteni

– szögezte le az államtitkár. Arra kérte hallgatóságát, hogy adják tovább mindenkinek: ne higgyenek olyan „szirénhangoknak”, amelyek messiásként érkeznek, de közben csak pusztulást és a rombolást hoznak.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, az emberek hite őrzi meg és adja tovább azt az örökséget, amellyel nemcsak múltja, hanem jövője is van egy közösségnek. E hit jelenthet reménységet arra, hogy lehet a háborúságok ellenére is jövője egy családnak, közösségnek és nemzetnek.

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere jelentős ünnepnek nevezte ezt a napot a komlói, mecsekjánosi keresztény közösség életében, kiemelve, hogy e közösség erejének köszönhetően újulhatott meg korábban a kálvária és most a Mária-szobor fülkéje is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy