Soltész Miklós (KDNP, a Miniszterelnökség egyházügyekért felelős államtitkára (Fotó: Vasárnap.hu, Kürtös Kata)

A Szikra Projekt révén útjára indult a tehetséggondozás, és kidolgozás alatt van a keresztény könnyűzene oktatásának programja a műfaj szakmai színvonalának biztosítása érdekében. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral beszélgettünk a keresztény könnyűzene társadalomban betöltött küldetéséről.

– Sillye Jenő tavaly ünnepelte, első dalának ötvenedik évfordulóját. Közel ugyanennyi ideje indultak el az első ifjúsági találkozók a Dunakanyarban. A magyar keresztény könnyűzene szép utat bejárt már. A nyolcvanas évek elején sokakat erősített meg a kommunizmus részéről állandóan fenyegetett hitükben a Kristályóriás húsvéti oratórium. Ma milyen feladata lehet ennek a műfajnak?

– Fontos a mögöttünk álló ötven évre úgy emlékezni, hogy az „úttörő” dolog volt. Ez a szó jól jellemzi, hogy a kommunizmus alatt kibontakozó műfajnak milyen ellenerőkkel kellett megküzdenie. Olyan újdonságot hozott, amit sem az akkori egyházi vezetés jó része, sem az állami, egyházellenes vezetés először talán nem értett, háttérbe szorított és tiltott. Voltak azért olyan egyházi vezetők, plébánosok, akik csendesen mégis elfogadták, tűrték és engedélyezték.

Amellett, hogy szükség van a  gregoriánra és a vallásos népénekekre és ismernünk kell a komolyzenei, klasszikus műveket, a kereszténységünk részévé vált a könnyűzenei megszólalás is.

Ezért köszönet illeti a dalszerzőket, akik annak idején kitartottak és töretlenül alkottak és énekeltek. Jó, hogy következő generációk, a „nagy öregek” megkezdett munkásságát hűséggel továbbvitték újabb zenei nyelvezettel, hangszereléssel és a szakmai színvonal emelésével.

– Ezért állt a kormány a vallásos, azon belül a keresztény könnyűzene felkarolása mellé?

– A kormány keresztény irányultsága az esetleges hibák, töredékességek ellenére sem vonható kétségbe, elkötelezettek vagyunk a keresztény értékek megvalósítása terén. Ez a felfogás Magyarország ezeréves gyökeréből, Szent István királyunk hitéből és államirányításából táplálkozik. Ha meg akarjuk őrizni ezt az országot a következő nemzedékek számára, meg kell erősítenünk a keresztény hitet és kultúrát. A keresztény könnyűzene is ennek lehet az eszköze, hiszen meg tudja szólítani a fiatalokat, de akár az idősebbeket is.

Mindazok életében, akik ezt a műfajt művelik vagy hallgatják, olyan lelki változások mennek, mehetnek végbe, amelyek a kereszténység örök evangéliumi értékeihez hozzák őket közelebb.

– Szavai egybecsengeni látszanak Varga László kaposvári püspök ez év elején megfogalmazott „cselekvési tervével”. Hogyan tud tenni a kormány annak érdekében, hogy ne csak nevében megélt kereszténység jelenjen meg az emberek előtt példaként felmutatva?

– Nincsen bűn nélkül való ember – csak kettőt ismerek a világtörténelemben. A Katolikus Egyház szentjei is sokat küszködtek a bűneikkel. Ettől függetlenül minden keresztény ember feladata, hogy a krisztusi tanítás szerint igyekezzen formálni a világot ott, ahol él, a maga hivatásában, munkájában. Sokszor a szemünkre vetik, hogy mit akarunk képviselni, amikor mi sem vagyunk bűntelenek. Valóban nem,
 mégis, a krisztusi tanítást akarjuk követni, és szerinte akarjuk élni az életünket.

Varga László püspök atya egyik gondolata az volt, hogy a keresztény emberek merik-e vállalni a kereszténységüket. Ezen a szinten mindegy, hogy politikusról, orvosról, vagy bolti árufeltöltőről beszélünk. Ugyanígy egy zenésznek is feladata, hogy vállalja hitbeli elkötelezettségét. A kormány senkire nem akarja rákényszeríteni a keresztény hitet, de az egyházak sokrétű szolgálatát, közösségépítését tudja támogatni. A támadásokkal nem szabad törődni.

– A keresztény Magyarországon a hívőknek támadásoktól kellene tartaniuk?

A kereszténység soha nem volt sima út. Ha annak idején mindenki csendben maradt volna, a kereszténység ma nem létezne, és Európa sem lenne olyan kultúrájában, amilyen ma. Ez üzenet számunkra: fel kell vállalnunk a kereszténység értékeit a bűneink és hibáink ellenére is.

Ha a keresztény egyházak, közösségek feladják a krisztusi tanítást és erkölcsi értékeket, akkor semmi nem különböztet meg bennünket a „politikai korrektség” liberális világától, amely azt hirdeti, hogy mindent szabad, mindent lehet, mindent meg kell engedni. Sajnos a nyugat-európai egyházak egy része már ehhez a szemlélethez igazodik. Hiszem, ha megtartjuk a krisztusi tanítást, az valódi fogódzóponttá válik az életünkben.

– A felvidéki Crux együttes szerint Trianon száz évvel ezelőtt szerzett sebei gyógyulhatnak a helyes megbocsátás mentén, ha a különböző népek fiai együtt kezdik el dicsőíteni Istent. Ebben is lehet szerepe ennek a könnyűzenei istendicséretnek?

– Aki józanul nézi a történelmet, látja: a trianoni békediktátum elképesztően rossz döntés volt. Magába foglalt egy sor olyan következményt, melyek miatt még száz év múltán is nagyon nehéz oldani a feszültségeket. Persze nem az a feladatunk, hogy szüntelenül ezen keseregjünk. Ebben az évben hálát adhatunk azért is, hogy száz év után egyáltalán megmaradtunk, ami nagy dolog. Ezért a „Nemzeti Összetartozás Éve” az idei. Sokan, sok lépést tettek annak érdekében, hogy erősítsék a nemzetek közötti együttélés mindenféle formáját. A felvidéki szlovákoknak például meg kell érezniük, hogy a kereszténységben közösek vagyunk. Ezer évig egy államban éltünk, amely a Szűzanyának felajánlott ország volt. Sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Ha a felvidéki fiatalok ezzel szembesülnek, máris sokat tudnak tenni a keresztények közötti békéért. Krisztus százfelé szakított köpenye talán nagyon lassan fércelhető össze. Ám a helyi egyházakban és közösségekben komoly lehetőségünk van arra, hogy nagyon tudatosan odafigyeljünk az egység ápolására.

– 2020-ban két nagyobb keresztény esemény áll előttünk: a Puskás Arénában az Ez az a nap! húszéves jubileumi eseménye, amelyre az egész Kárpát-medencéből érkeznek magyarok és más nemzet fiai, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus világméretű rendezvénye. Milyen üzenete lehet ezeknek az alkalmaknak?

– Az Ez az a nap! felekezetközi jellege már húsz éve hiánypótló ebben a régióban. Sok, különböző keresztény közösségből érkező fiatal, felnőtt van együtt, akiknek egyaránt segíthet megerősödni Krisztus követésében. Az Eucharisztikus Kongresszus pedig úgy katolikus, hogy közben nyit a más vallásúak felé is. A katolikusoknak lehetőségük van felmutatni, ami számukra a legfontosabb. Az Eucharisztia nem távolságot akar fenntartani a többi egyház irányában, hanem az „egyház kincse”, amely leginkább a középpontban van. A kongresszus kapcsán lehetőség nyílik a keresztények közötti párbeszédre és közeledésre. Különböző mértékben, de mindkét eseményen szóhoz jutnak majd a könnyűzenei megszólalások is.

– Orbán Viktor miniszterelnök közösen imádkozott Nick Vujicic társaságában, amikor a közelmúltban a kormány támogatásával több előadást is tarthatott hazánkban. Nem gyengeség, ha az ember térdre ereszkedik?

– A Nem Adom Fel Alapítvány megkeresett bennünket, hogy meghívná – az egyébként általam szentnek tartott – előadót. A magyar kormány minden olyan kezdeményezést támogatni akar, amely a közösségeket erősíti. Nem kizárólag a keresztényeket, hanem az elesetteket, rászorulókat, fogyatékkal élőket is. Az egyes emberek mindennapjaiba nem akarunk beleszólni, ám ha vannak olyan törekvések, melyek a kormány céljaival összehangolhatók, akkor szívesen állunk azok mellé. Aki Erdélyben vagy Budapesten részt vett ezeken a találkozókon, megérezhetett valamit, szerintem Isten közelségéből. Nick élete is mutatja, hogy a sok szenvedés ellenére lehet teljes életet élni.

Ez a legkülönbözőbb élethelyzetekben üzenet lehet, közösségi szinten akár Trianonra gondolva is. A miniszterelnököt sok támadás érte a Nickkel közös imáért, amit csak tetézett egyesek szemében, hogy mindez térden állva történt. Egyébként, ha valaki jobban belegondol, megérti, hogy abban a helyzetben ennél természetesebb gesztus nem is lehetett volna. Szeretném felhívni az ítélkezők és felháborodók figyelmét, hogy egyedül Isten a tudója, mi van legbelül egy emberben. Ezek a méltatlan támadások is még jobban erősítenek minket abban, hogy nem maradhatunk csendben: meg kell vallanunk a hitünket és annak örömét.

Gável András