Soltész Miklós: A magyar kormány a keresztény közösségek megmaradását támogatja mindenhol

A keresztény közösségek megmaradását tartja szem előtt a magyar kormány, amikor segítséget nyújt a külföldi keresztény közösségnek – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek, miután látogatást tett Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában.

A magyar kormány a Hungary Helps programon keresztül három támogatást valósított meg a Nyugat-Balkánon – közölte az államtitkár. Mint mondta, a magyar kormány fontosnak tartja mind az üldözött keresztényeknek, mind pedig azoknak a keresztény közösségeknek a segítését, amelyek bajba kerültek, nehéz körülmények között élnek és a megmaradásukért küzdenek.

Budapest ezúttal a hercegovinai Mostarban két projektet támogatott. Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy szimbolikus jelentéssel bír az, hogy magyar katonák éppen huszonöt évvel ezelőtt kezdték el a felrobbantott mostari híd rendbetételét, és segítettek abban, hogy a boszniai háború után az ott maradt népek meg tudjanak békélni. Most egyrészt egy kollégium tornateremének építését támogatta 24,5 millió forinttal a magyar kormány, másrészt pedig a bosnyák, muzulmán területen az 1992-1995-ös boszniai háború idején porrá zúzott ortodox szerb katedrális ismételt felépítéséhez nyújtott szintén 24,5 millió forintos támogatást Budapest – részletezte az államtitkár. Hozzátette, a katedrális felépítését nagyrészt Szerbia finanszírozza, de Magyarország is hozzájárul egy kicsit.

Soltész Miklós

A Podgoricához közeli Tuziban egy római katolikus vallású albán közösség szeretne a ferences kolostornál egy könyvtárat újjáépíteni, amihez a magyar kormány 24,5 millió forintos támogatást nyújt, és ezzel nemcsak a könyvtár, hanem egy közösségi hely kialakítását is támogatja, hiszen az épület nemcsak a könyveknek, hanem közösségi eseményeknek is helyet adna.

Soltész Miklós rámutatott, hogy Magyarország számára kiemelten fontos a balkáni térség, mindegyik országgal igyekszik jó kapcsolatot ápolni. Ez az utóbbi években főleg gazdasági és politikai együttműködésben nyilvánult meg – magyarázta, majd úgy folytatta: ezeken kívül fontosak azok az egyházi kapcsolatok is, amelyek a keresztény közösségeken keresztül érkeznek.  „Abban a korban, amelyben most élünk, ahol nagymértékben más ideológiák próbálják a kereszténységet visszaszorítani, nekünk fontos, hogy ezek a közösségek összetartsanak” – húzta alá az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!