Soltész Miklós: A megújult budakalászi templom a közösség erejét hirdeti

A most megújult templom a budakalászi közösség erejét hirdeti - mondta a Szent István-templom átadóján Soltész Miklós, a Miniszterelnökség (ME) egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke vasárnap.

Soltész Miklós örömének adott hangot a szentmisén részt vevő gyerekek magas száma miatt és kiemelte: közös felelősség, hogy a fiatalok a következő években, évtizedekben is meg tudják tölteni a templomot.

A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozását ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet – utalt Jókai Anna író szavaira Göbl Richárd polgármester (2011 Egyesület), hozzátéve, hogy a felújítással adósságot törlesztettek.

Hangsúlyozta: amikor Európa nyugati felében templomokat zárnak be, az iskolák faláról levétetik a feszületet, nem engedik rögzíteni az Európai Unió alaptörvényében a zsidó-keresztény múltra való hivatkozást, Budakalász templomot szépít és az épülő tereket  katolikus szellemű élettel kívánja betölteni.

Szólt arról is, hogy a magyarok mindig ragaszkodtak templomaikhoz, és azáltal, hogy „állnak a templomaink, sőt meg is újulnak, igazoltuk, hogy jól sáfárkodtunk a Szent II. János Pál pápa által ránk bízott felelősséggel”.

Forián-Szabó Gergely alpolgármester az MTI-nek elmondta, hogy a felújítás 39 millió forintba került, amelynek nagyobb részét, 33,5 millió forintot a Bethlen Gábor Alap biztosított, a hívek pedig 5,5 millió forint adománnyal támogatták a beruházást.

A felújítás során szigetelést kapott a templom, megújult a külső burkolat, és a bejáratoknál új előtetők épültek

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!