Soltész Miklós: Nem „hisztizni, balhézni" kell, hanem kiállni a nemzetért

Soltész Miklós (KDNP) Slachta Margitra emlékezett az Országgyűlésben, aki 100 évvel ezelőtt, az 1920-as parlamenti választásokon első női képviselőként került be a nemzetgyűlésbe.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára

Életútját felidézve elmondta: Slachta Margit kitartó, becsületes, az igazságért mindig kiálló ember volt, aki a II. világháború alatt kiállt a jogaitól megfosztott zsidóság mellett.  Úgy vélte: néhány mai női képviselő is tanulhatna Slachta Margittól, hogy nem „hisztizni, balhézni, ordibálni kell", hanem tisztességes munkával kiállni a nemzetért.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára beszédesnek nevezte, hogy az első női képviselő nem a baloldalról, hanem a kereszténydemokraták oldaláról érkezett. Hangsúlyozta: Slachta Margit lázadó volt, a keresztény hit tanítása szerint, belső meggyőződésével, tetteivel  harcolt a diktatúrák ellen, nem pedig odaláncolta magát valamihez vagy kifestette magát.
    
Felelőtlennek minősítette az ellenzéket, amiért nem szavzta meg a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény házszabálytól eltérő tárgyalását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!