Soltész Miklós: Őrizzük meg keresztény szigetként térségünket!

Őrizzük meg keresztény szigetként térségünket, Közép-Európát – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Baranya megyei Szemelyben, a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkőletételi ünnepségén.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b) beszédet mond a Magyar-Horvát Kultúra Háza alapkőletételi ünnepségén a Baranya megyei Szemelyben 2019. április 5-én. Mellette Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője (k) és Kumli József (független), Szemely polgármestere (j). (MTI fotó: Sóki Tamás)

Soltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormány számára legalább olyan fontosak a vidéken élők, mint a városlakók, és hasonlóan fontos a magyarországi nemzetiségekkel való együttélés erősítése.

A politikus a többi között a kormány előtt álló feladatok közé sorolta a kultúrházak, temetők, elhagyott plébániák és lelkészségek megújítását. Egyúttal bejelentette, hogy a szintén Baranya megyei Máriakéménd katolikus kegytemplomát 60 millió forintos állami támogatás segítségével újítják fel. A migrációs válság görögországi fejleményeiről szólva Soltész Miklós arra szólított fel, hogy őrizzük meg keresztény szigetként térségünket, Közép-Európát.

A szemelyi Magyar-Horvát Kultúra Háza a község már meglévő mintegy 140 négyzetméteres kultúrházának 350 négyzetméteres bővítésével és felújításával készül el, a tervek szerint az év végére. A beruházáshoz a magyar kormány 80 millió forintos támogatást nyújt.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a szemelyi fejlesztés szimbolikus és egyben mintaszerű is. A kulturális alapellátás kiterjesztésének összehangolását felügyelő miniszteri biztos a Magyar falu programra is utalva rögzítette: szükség olyan programokra, amelyek a falvak népességét segítik. A horvát-magyar kultúra együttélésére és a falusi, közösségi létformára a jövő szempontjából is értékként kell tekintenünk – hangoztatta Hoppál Péter.

Kumli József, Szemely független polgármestere a kormányzati támogatást megköszönve jelezte, hogy szükségessé vált a mára elavult épület felújítása és bővítése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!