Soltész Miklós: A Püspökvác látogatóközpont igazi összefogással valósult meg

Az összefogás akkor kap értelmet, ha lelkileg is segítséget ad, ha a közösséget is erősíti – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön Vácon, a Püspökvác elnevezésű katolikus látogató- és rendezvényközpont átadásán.

Varga Lajos segédpüspök, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa, Rétvári Bence, Vác KDNP-s országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke, Beer Miklós nyugalmazott püspök és Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja (b2-j2) átvágja a nemzeti színű szalagot a Püspökvác elnevezésű katolikus látogató- és rendezvényközpont átadásán Vácon 2023. április 20-án. A kétmilliárd forintos beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg. MTI/Kovács Attila

Soltész Miklós közölte, míg Nyugat-Európában templomokat bontanak el, azoknak új funkciókat adnak, a magyar kormány és az egyházak igazi összefogásának köszönhetően az elmúlt években szerte a Kárpát-medencében 200 templom épült és 3700 újult meg.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom egyik legfontosabb értéke a család, amelyet minden módon óvni, támogatni és segíteni kell.

Biztos vagyok benne, hogy egyházainkkal közösen az a törekvés, miszerint romboló ideológiákkal szemben a gyermekeinket meg kell védeni

 

– tette hozzá.

Úgy fogalmazott: jöhet bármi is a világ nyugati, műveltebbnek mondott részéről, nekünk meg kell védeni a gyermekeinket az olyan ideológiákkal szemben, „amelyek nem a természetre épülnek, amelyek természetellenesek”.

Ugyanígy nagyon fontos a magyar társadalom számára a béke – folytatta –, amit a keresztény közösségek közvetíteni tudnak a világban.

Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása kapcsán Soltész Miklós reményét fejezte ki, hogy azokat a törekvéseket, amelyek a katolikus egyházfőnek is szívügyei – a családok, a gyermekek, az elesettek védelme, a békesség –, „közösen meg tudjuk vallani a világ előtt”.

Rétvári Bence, Vác KDNP-s országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arra emlékeztetett, hogy ezeréves püspöki székhelyről van szó, a város ezer éve a magyar történelem elválaszthatatlan része.

Amikor a kormány úgy döntött, hogy turisztikai fejlesztések körében 4 milliárd forintos támogatást ad Vác épített környezetének javítására, akkor egy ezeréves örökséget erősített meg

 

– jelentette ki.

A pápai látogatás kapcsán kiemelte, hogy nincs a világon még egy olyan ország, ahová Ferenc pápa kétszer ellátogatott volna, és nincs még egy olyan nemzet - utalt harmadik látogatásként a 2019-es csíksomlyói eseményre -, amelyet háromszor felkeresett volna.

Kitért arra, Ferenc pápát a 2021-es budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson megérintette az élet és a hit magyar családokban rejlő ereje.

Marton Zsolt váci megyés püspök köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy szükség van épületekre, termekre, mindenekelőtt szükség van a székesegyházra, de szükség van szellemi-lelki programok szervezésére alkalmas helyre, s a Püspökvác központ ezt hivatott ellátni.

Szólt arról, hogy az egykori oktatási központ az újjászületésekor új funkciókkal is gazdagodott, például turisztikai vendégfogadással, a kápolnája pedig lehetőséget nyújt az elcsöndesedésre az ott megforduló zarándokok, közösségek, lelkiségi csoportok számára.

A püspök beszélt arról is, hogy az egyház a hitet a kultúrán keresztül is tudja közvetíteni.

Ez a kultúra Isten szépségét mutatja meg (...), ez az egyház szeretné az értékeit megmutatni mindenkinek, aki szeretettel érdeklődik ezek iránt. És ehhez eszköz tulajdonképpen az épület, ehhez eszközök a tárgyak, ehhez eszköz a turizmus

 

– mondta.

Marton Zsolt a rendezvényen jelen lévő elődjét, Beer Miklós nyugalmazott váci püspököt méltatva bejelentette, hogy a konferenciatermet Beer Miklósról nevezik el.

A barokk kori váci püspöki palota egykori gazdasági épülete az elmúlt 2 évben komoly átépítésen ment keresztül - olvasható az eseményre összeállított közleményben.

A felújítás keretében az épülettömb terei átszerveződtek és új funkciókat kaptak, hogy alkalmasak legyenek rendezvényekre: 150 fős konferenciatermet, valamint kápolnát, központi konyhát, kávézót, stúdiót alakítottak ki, és itt fogadják majd a püspöki palota és a székesegyház megtekintésére érkező látogatókat is. Megújultak az épület gépészeti és elektromos rendszerei is.

A kétmilliárd forintos beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg.

A központ szállásigényeket is ki tud szolgálni az épülettömbhöz kapcsolódó, 2021-ben átadott Migazzi Vendégházzal, valamint a közelben található Althann Vendégházzal.

A látogatóközpont a zarándokok mellett szívesen fogadja a turistákat, kirándulókat is. A turisztikai nyitás jegyében az egyházmegye hívők és nem hívők számára is lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy betekintsenek szellemiségébe, és egyben jobban megismerjék a katolikus egyház történetét és értékeit – írták.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!