Soltész Miklós: A református egyház bátorságát jelzi az óvodaépítési program

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szerint a református egyház bátorságát jelzi az óvodaépítési program kezdeményezése, amit a katolikusok és az evangélikusok is követtek.

Soltész Miklós a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramja keretében megvalósult berettyóújfalui Szivárvány Református Óvoda átadásán, a Tiszántúli Református Egyházkerület regionális zárórendezvényén hétfőn azt mondta, a program keretében az országban 66 óvodát adtak át, ebből 46 új építésű.

A legtöbb intézmény a tiszántúli egyházkerületben épült

 

– tette hozzá.

Fekete Károly tiszántúli református püspök jelezte: az országban 35 milliárd forintot fordítottak a beruházásokra, ebből egyházkerületükben 10,8 milliárd forintból 23 óvoda épült, illetve újult meg az elmúlt négy esztendőben.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!