Soltész Miklós: A templomavatások Európának is üzennek

A székelyföldi Atyhán (Atia) szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (elöl) a római katolikus templom szentelésén a székelyföldi Atyhán (Atia) 2019. július 20-án. (MTI fotó: Veres Nándor)

Az ünnepi misét celebráló Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke kijelentette: bár templomot csak egyszer szokás felszentelni, az atyhai templom esetében indokolt volt az újraszentelés. Itt ugyanis csaknem teljesen újra kellett építeni az épületet. A leégett régi templomnak ugyanis csak a külső falai és a torony egy része maradt meg.
    
Az újraépített templom megőrizte a régi formáját, de a 21. század követelményeinek megfelelően alakították ki a belső terét. A templomba új orgona, a toronyba új harangok kerültek, a templomkert bejáratához pedig székelykaput állítottak.
    
A felszentelési ünnepségen Soltész Miklós államtitkár is részt vett. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta: az atyhai templom újjáépítése azt példázza, hogy a legkisebb települések, közösségek is számíthatnak arra, hogy ha nagy bajban vannak, akkor segítséget kapnak, és a segítségnyújtásban a magyar kormány is szerepet vállal. Megemlítette: a magyar kormány 42 millió forinttal támogatta a templom újjáépítését.

Soltész MiklósA székelyföldi Atyha (Atia) újjáépített a római katolikus temploma a felszentelés napján, 2019. július 20-án. (MTI fotó: Veres Nándor)
    
„Atyha példája erőt ad az embereknek és a magyarságnak szerte a Kárpát-medencében. Azoknak is, akik adott esetben elveszítik a hitüket, akár a magyarság megmaradásába vetett bizalmukat. Azt mutatja, hogy összefogással meg tudunk maradni kereszténységünkben, nyelvünkben, magyarságunkban egyaránt" - fogalmazott az államtitkár.
    
Soltész Miklós azt is hozzátette: az ilyen templomavatások Európának is üzennek, amelynek nyugati felén sok keresztény templomot bezárnak, vagy mulatóvá, szállodává, akár mecsetté alakítanak. Ezzel szemben a Kárpát-medencében templomok százai újulnak meg.
    
Az atyhai római katolikus templom 2016. szeptember 18-án égett le egy villámcsapás következtében. A templomnak volt ugyan villámhárítója, de a légköri elektromos kisülés olyan rendkívüli erejű volt, hogy a tetőszerkezet szentély fölötti része azonnal lángra kapott. A lángok olyan gyorsan terjedtek, hogy - noha a plébános és a harangozó is a templomban tartózkodott a villámcsapás idején - a templom értékei közül csak a szentségtartót és néhány miseruhát tudtak kimenteni.
    
A Székelyudvarhelytől 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700-750 méter magasan fekvő Atyhának a 2011-es népszámlálás adatai szerint 222 lakosa volt, közülük 217-en magyarok. A közigazgatásilag Korond községhez tartozó település elpusztult római katolikus temploma 1797-1799 között épült.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!