Soltész Miklós: Tisztelet a kommunista diktatúra áldozatainak!

Soltész Miklós (KDNP) a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából szólalt fel az Országgyűlésben.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára

Felidézte: 20 században a nemzeti és a nemzetközi szocializmus is megnyomorította az emberek életét. Hangsúlyozta: bár az emléknap újra és újra feltépi a sebeket, mégis emlékezni kell, hogy ez szörnyű ideológia soha többet fel ne éledjen.

Megjegyezte: azoknak is érdemes emlékezni, akik tevőleges részt vállaltak a rendszer működtetésében, mert ha beismernék bűneiket és bocsánatot kérnének, akkor az ő lelkük is a megtisztulna. Mindezek nélkül viszont a kommunistákból sosem lesz demokrata, legfeljebb hataloméhes koalíció - mondta. Arra figyelmeztetett: tűzzel játszik, aki megpróbálja mentegetni a kommunizmust, annak ideológiáját és jelképvilágát.
     
Schanda Tamás,  az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint tisztelettel és a méltósággal kell megemlékezni azokról emberektől, családokról, akiknek a mai fiatalok számára elképzelhetetlen mértékű szenvedés jutott osztályrészül.
     
Óvott a kommunizmus bűneinek relativizálásától, és szégyenletesnek nevezte, hogy ma Európa és a nyugati világ liberális politikusai egyre inkább teret engednek a neomarxista áramlatoknak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!