Tizenhatezer óvodai férőhely újul meg vagy épül a katolikus óvodaprogram keretében, ezen belül mintegy négyezer gyermeknek új óvodát építenek – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke kedden Dombóváron.
Soltész Miklós a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda új, szerkezetkész épületének bejárásán elmondta: az óvoda az új helyszínen négy csoportban száz gyermek elhelyezését teszi lehetővé.
Közölte:
az egyházmegye területén jelentős fejlesztések zajlanak másutt is, hiszen két új óvoda épül és négy újul meg a katolikus óvodaprogram részeként."
A több mint kétmilliárd forintból, kormányzati támogatással megvalósuló óvodaépítés Dombóvár utóbbi tíz évének egyik legnagyobb beruházása. A fejlesztés illeszkedik a városban kormányzati támogatással megvalósult egyházi fejlesztések közé – mondta.
Dombóvár ott van a szívünkben, (…) a város fejlődése pedig folytatódni fog - mondta, reményét fejezve ki, hogy a kormánypártok támogatását bíró, a januári időközi országgyűlési választásokon induló jelölt, Csibi Krisztina lehet majd a településért és a térségért sokat dolgozó, tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János utódja.
Ahogy Potápi Árpád képviselővel segítettük eddig ezt a térséget, a környező falvakat, településeket és városokat, ugyanúgy meg fogjuk tenni a képviselőjelölt, remélhetőleg később képviselőasszonnyal is, azért, hogy ez a térség igenis ott legyen Magyarország térképén"
– húzta alá.