Soltész Miklós: Több mint 3700 templom újult meg az elmúlt tíz évben

Több mint 3700 templom újult meg és több mint 200 épült az elmúlt tíz évben a Kárpát-medencében – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnüke szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rátkán, a felújított katolikus templom avatóünnepségén.

SoltészSoltész Miklós az MTI kérdésére kiemelte, abban, hogy egy közösség fenn tudjon maradni, óriási szerepe van a kereszténységnek. Hozzátette, "felelősségünk van nemzetünkért", az egyházi beruházásoknak pedig ebben komoly szerepük van, legyen szó templomok, iskolák, óvodák felújításáról vagy építéséről.

A német nemzetiségi községben tartott eseményen az államtitkár azt mondta, ha a településen megvan a kultúra, az oktatás, a nyelv és a hit, akkor sokkal nagyobb a közösség megmaradásának az esélye. Soltész Miklós úgy fogalmazott, az elmúlt években a nemzetiségekre a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek, az oktatási és kulturális fejlesztések mellett odafigyeltek templomaik és út menti keresztjeik felújítására is.

A templomban elmondott ünnepi beszédében kijelentette, az itt élők a történelem során sokszor megszenvedték, hogy ragaszkodtak nyelvükhöz és katolikus hitükhöz.

Az imádság, a katolikus hit és az ősök felé való tisztelet, ami megvan az emberekben, megtartotta ezt a közösséget"

– hangsúlyozta.

Ternyák Csaba egri érsek a templombelső megújulásának alkalmából tartott misén azt mondta, az a hit, amelyet "őseinktől örököltünk", átsegít "bennünket életünk" nehézségein és buktatóin.

A rátkai Szent Anna-templom 1807-ben épült. Az utolsó komplex felújítást 1962-ben hajtották végre rajta. A templom külső részét két éve újították fel, a most átadott belső rekonstrukció 75 millió forintba került. A fejlesztés részeként korszerűsítették a villamossági hálózatot és a fűtésrendszert, valamint új hangrendszert alakítottak ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!