Soltész Miklós: Üzenetértékű az egyházi iskolák fejlődése

A rendszerváltozás előtt csak tíz iskolájuk volt az egyházaknak Magyarországon, ezért is üzenetértékű az, ahogyan az elmúlt több mint nyolc évben az egyházi iskolák fejlődhettek - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Szombathelyen.

Soltész Miklós a Premontrei-rendi Szent Norbert Gimnázium 900 millió forintos kormányzati támogatással felépült új épületszárnyának és felújított sportudvarának ünnepélyes átadásán emlékeztetett: hetven éve annak, hogy a kommunista rendszerben elvették az egyházaktól az intézményeiket.

Soltész Miklós a Miniszterelnökség államtitkára, a KDNP alelnöke
    
Fontosak az olyan nagyléptékű beruházások, mint amilyenek a premontrei gimnáziumban is megvalósultak, de azok a fejlesztések is, amelyek kisebb egyházi közösségekben valósulnak meg - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a jövő héten jelenik meg az a támogatási felhívás, amely kétmilliárd forintnyi keretből éppen ilyen célok megvalósítását szolgálja. Az államtitkár szerint az egyházi iskolák lényege, hogy hazájukat szerető és tisztelő, hazájukban megmaradó keresztény fiatalokat neveljen.
    
A kormány anyagi támogatása az épület megújításához, korszerűsítéséhez járult hozzá, de az iskola szellemiségének megőrzéséhez és továbbadásához kellenek a szerzetesek, kellenek elhivatott tanárok és kellenek a tudást és keresztény értékeket befogadni akaró diákok - mondta.
    
Véghné Busics Hilda, a gimnázium igazgatója úgy fogalmazott: az iskola épületegyüttese most már három évszázadot kapcsol össze, „hidat épít múlt és jelen között, miközben ablakot nyit a jövőre". A gimnáziumot épületét 1894-ben Kuncz Adolf prépost prelátus építtette, majd az 1970-es években bővítették, a premontrei szerzetesrend pedig 1994-ben indította meg újra a gimnáziumi oktatás a nagy múltú iskolában - ismertette.
    
Az új 1300 négyzetméter alapterületű, háromszintes épületszárnyban helyet kapott több tanterem, táncterem, közösségi tér, konditerem, valalmint megújult a tornaterem, a belső iskolaudvar és az intézmény összes sportpályája is. Az avatóünnepség végén az új iskolaszárnyat - amelyet már szeptember elején birtokba vehettek a diákok - Fazakas Zoltán Márton premontrei apát áldotta meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!