Soltész Miklós: A Varázscsepp tehetségkutató előadásai gyógyítják a lelket, a szívet és erősítik a közösséget

A gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő gyermekeknek és fiataloknak immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Varázscsepp országos tehetségkutató versenyt, amelynek döntőjére szombaton került sor Budapesten. Az eseményen Soltész Miklós államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő  is részt vett.

 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Millenáris parkban tartott eseményen megköszönte a gyermekvédelemben dolgozóknak, hogy "egész évben csepegtetik a varázscseppeket", amelyektől

minden megváltozik, a kívánságok teljesülnek, minden rossz megszűnik.

A verseny előadásai pedig "gyógyítják a lelket, a szívet és erősítik a közösséget" - tette hozzá az államtitkár.
Láng Zsolt, a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a rendezvény védnöke azt mondta, az elmúlt több mint tíz évben már országos hírűvé vált versenyen

megnézik, kiben mi lakozik, miben tehetséges, mivel tud örömet okozni másoknak.

A fellépőknek azt kívánta, hogy a tehetségük a mindennapokban is okozzon örömöt számukra és a szabadidejükben is tudjanak foglalkozni azzal, ami érdekli őket.
 A tehetségkutató versenyt a Cseppkő Gyermekotthoni Központ és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szervezte. A vetélkedő öt különböző kategóriában ad lehetőséget arra, hogy a jelentkezők összemérhessék tudásukat és tehetségüket: ének, tánc, hangszer, vers és próza, valamint egyéb előadó-művészet, például rap, kisebb színdarabok.

 

Kép: MTI/Kovács Attila

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!