A sport erőt ad az élet küzdelmeihez

A sport erőt ad az élet küzdelmeihez – emelte ki Simicskó István honvédelmi miniszter a „Futás a békéért” elnevezésű rendezvény megnyitóján pénteken, Budapesten.

A Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) megalakulásának 70. évfordulója alkalmából rendezett futónap résztvevői a Margitszigeti Atlétikai Centrumban 2018. február 16-án. Elöl középen Simicskó István honvédelmi miniszter (fehérben). MTI Fotó: Illyés Tibor

Simicskó István hangsúlyozta: az életet kellő tartalommal, hitvallással kell megélni, a különböző sportok pedig – mint például a futás, a dzsúdó, a vívás – mind teljesebbé teszik azt. Úgy fogalmazott: aki „szereti a sportot, rossz ember nem lehet”.

A miniszter megnyitóbeszédében emlékeztetett rá, két évforduló is van idén: a Magyar Honvédség 170, a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) pedig 70 éves.

Takács Attila, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka azt mondta: az elmúlt 170 évben a Magyar Honvédség emberei nemcsak katonaként, hősként álltak helyt a háborúkban, hanem sportolóként is hozzájárultak Magyarország eredményeihez. A parancsnok külön megemlítette az öttusázókat, a lovassportolókat, sportlövőket és vívókat, akik olyan eredményeket értek el, amelyekre büszke lehet az ország.

Az 1948. február 18-án öt ország – Belgium, Dánia, Franciaország, Luxemburg, Hollandia – által alapított CISM küldetése a béke, a nemzetközi összefogás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítése, a sportbarátság erősítése; jelmondata: „Barátság a sporton keresztül”.

A Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) megalakulásának 70. évfordulója alkalmából rendezett futónap résztvevői a Margitszigeten 2018. február 16-án. Elöl középen Simicskó István honvédelmi miniszter (fehérben). MTI Fotó: Illyés Tibor

A Magyar Honvédség 1991. májusa óta tagja a CISM-nek, a volt Varsói Szerződés tagállamai közül elsők között (Lengyelországgal egy évben) csatlakozott a szervezethez. A CISM-nek jelenleg 136 tagja van.

A CISM tagországok katonái, katonai szervezeteknél dolgozó közalkalmazottjai, honvédelmi sportegyesületeinek tagjai 2006 óta közös futással ünneplik a sporttanács létrehozásának évfordulóját. A Magyar Honvédség együttműködve a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségével és a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel 2016-ban csatlakozott a CISM futónaphoz.

A Margitszigeti Atlétikai Centrumban szervezett rendezvényen közös bemelegítés után, kisebb hószállingózásban a honvédelmi miniszterrel együtt több mint 300-an futottak, többségében katonák.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!