Sportközpont a haza védelméért

Átadták Magyarország első honvédelmi sportközpontját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón pénteken.

Semjén Zsolt

Az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke hangsúlyozta, ki kell állnunk amellett, hogy a katonaság, a katonaember, a honvédelem akkor jó dolog, ha a nemzetállam megvédésére, polgárainak és értékeinek védelme érdekében használják.

„Helyes az, ha egy kisfiú katonásdit játszik, a katonásdinak a végén arra kell kimenni, hogy a hazáját védje, értékeket védjen, ne pedig másikat támadjon” – fogalmazott Semjén Zsolt. Kifejtette, nem igaz az a nézet, hogy a katonaság önmagában negatív dolog lenne, a katonaság akkor rossz, ha egy erőszakos hatalom hódításra és elnyomásra használja fel a hadseregeit, és jó akkor, ha jó célra használják fel, például amikor az országnak önmagát kell megvédenie

Semjén Zsolt Újfehértón

Hozzátette, ami a történelemben régen jól működött, azt – a mai kor viszonyaihoz igazítva és megfelelő átalakítással – meg kell tartani és vissza kell hozni. A honvédelmi sportközpont létrehozására utalva példaként említette az Osztrák-magyar Monarchia alatt birodalomszerte megalakított lőegyleteket, a két világháború között leventemozgalom egyes területeit, illetve később a Magyar Honvédelmi Szövetséget (MHSZ), mint sport és szabadidős tevékenységeket szervező országos szervezetet.

Semjén Zsolt Újfehértón

Sok gyereknek és fiatalnak segített katonai vagy rendőri hivatást választani ez a szervezet, „elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ilyen intézmények valóban minden megyében és járásban legyenek” – mondta a miniszterelnök-helyettes, megjegyezve, ilyen központokban az ez iránt érdeklődő fiatalok és idősebbek kipróbálhatják magukat a lősportokban.

Simicskó István ÚjfehértónSimicskó István, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke beszédében elmondta, az országban egyszerre öt helyszínen kezdődött el ezeknek a komplexumoknak az építése, a cél az, hogy először minden megyében, később pedig valamennyi járásban létesüljön egy-egy ilyen honvédelmi sportközpont.

Balassagyarmaton jövő év elején vagy első negyedévében nyílhat meg a második sportközpont az országban – tette hozzá.

Simicskó István Újfehértón

„Azért van szükség sportközpontokra, mert a fiataljainkat szeretnénk felvértezni lelki, fizikai és szellemi értelemben, hogy ebben a kihívások évszázadának is jellemzett világot minél hatékonyabban tudják kezelni, megoldják feladatait” – mondta a KDNP frakcióvezetője. Simicskó István szavai szerint a múltból hozott értékeket át kell adni a fiataloknak és voltak olyan évtizedek, amikor a magyarságnak szüksége lett volna ilyen létesítményekre.

Újfehértó

A kormánynak van akarata, lehetősége és szándéka arra, hogy ebben is alkosson, teremtsen és előre menjen, a fiataljainknak lehetőséget adjon arra, hogy műveljék, képezzék önmagukat, többletképességeket sajátítsanak el – tette hozzá.

Emlékeztetett, a honvédelmi sportközpontokban alapvetően a sportlövészetre helyezték a hangsúlyt. Ötvenméteres lőtereket használhatnak az érdeklődők, de egyes helyeket háromszáz-négyszáz méter hosszú lőtereket is lehet majd igény szerint használni.

ÚjfehértóSimicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Hosszú József polgármester (balról jobbra) az ország első honvédelmi sportközpontjának átadásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón 2021. december 17-én

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, 2014 óta negyven programban mintegy 24 milliárd forint értékű támogatás érkezett Újfehértóra. Épül az almafeldolgozó- és csomagolóüzem, kerékpárutakat hoznak létre, rekonstrukción esik át a csatornarendszer és megújul a központi piac is – sorolta a képviselő.

Simicskó István és Semjén Zsolt Újfehértón

Újfehértón több mint 880 millió forintból egy kilencven férőhelyes, hétszáz négyzetméter hasznos alapterületű, edző- és oktatótermekkel, kiszolgálóhelyiségekkel, parkolókkal, lövészeti versenytérrel és fegyvertérrel felszerelt központ épült meg.

Újfehértó

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!