Tíz éve került be a szolgáltatási formák közé a támogatott lakhatás, amelynek célja, hogy a nagy létszámmal működő intézmények helyett házakban vagy lakásokban helyezzék el a pszichiátriai betegeket, fogyatékkal élőket, szenvedélybetegeket és közösségbe integrálva kapják meg a számukra szükséges segítséget. Mennyire sikerült megvalósítani a célokat?

Ma körülbelül 100 ezer ember él úgynevezett bentlakásos otthonban. Idősek, fogyatékos személyek, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek. Intézményi szinten a mai napig sajnálatos módon együtt kell élnünk az államszocialista rendszer maradványaival. 

A szocializmusban az volt a szemlélet, hogy a szociális probléma nem létezik, nem is kell róla beszélni, az megoldódik magától, vagy a párttól.

 

Ezért a szociálisan bajban lévő emberekkel foglalkozó intézményeket olyan helyekre telepítették, ahol nem voltak szem előtt. Nagy létszámú intézmények jöttek létre, általában külvárosi részeken. A Fidesz-KDNP kormány 2011-ben szakított ezzel a gyakorlattal, és stratégiát alkotva meghatározta ezen intézmények kiváltásának részleteit. A lényeg: a fogyatékossággal élő vagy pszichés problémákkal küzdő embertársainknak biztosítsunk kisebb lakásokat, házakat, ahol önálló életet élhetnek. Ez lett az úgynevezett támogatott lakhatás programja, amit 2013-ban indítottunk el.

Új vagy felújított házba vagy lakásba tudjuk költöztetni az érintetteket, általában 6-12 főt. A lakhatást, az önálló életvitel fenntartását, a közszolgáltatásokhoz való hozzájutást és a társadalmi életben való részvételt különböző támogató módszerekkel segítjük. Az ellátottak személyre szabott segítséget kapnak a mindennapokhoz, a bevásárláshoz, a főzéshez, a háztartásbeli feladatok ellátásához, a pénzkezeléshez, a közlekedéshez. Az együttélés szabályait a lakók maguk alakítják ki.

Hány embert sikerült így eddig kihozni a nagyobb intézményekből?

Napjainkban már több, mint négyezren élnek a támogatott lakhatás keretei között, közülük háromezren vannak, akik nagyintézményekből költöztek ki. Természetesen tovább haladunk ezen az úton.

Mi lenne a végcél?
A 2011-ben elfogadott stratégia szerint 

2036-ra minden 50 főnél nagyobb létszámú fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg intézményt megszüntetünk,

 

ilyet ma már nem is lehet létrehozni. Még mintegy 15 ezer honfitársunk lakhatásán kell változtatnunk.

Mennyire működőképes ez az életforma az érintettek számára? Nem lehet könnyű összeköltöztetni különböző hátterű és betegséggel küzdő embereket.

Ez az egyik leglényegesebb pontja a programunknak, hiszen nem mindegy, hogy azok, akiket összeköltöztetnénk, 1 éve vagy 30 éve laknak egy-egy intézményben, enyhén vagy súlyosan fogyatékosak.

Tehát ez nem úgy működik, hogy veszek egy házat és másnap átköltöztetem oda az embereket. 

 

Sokkal hosszabb folyamatról van szó, kiváltási tervet kell készíteni az adott intézményre, fel kell mérni az ott lakók szükségleteit, képességeit, és figyelembe kell venni véleményüket. Fel kell készíteni mind a lakókat, mind a dolgozókat a változásra.

Van egy másik lényeges szempont is, amellyel meg kell birkóznunk: szükség van egy olyan közösségre, városra, településre is, amely vállalja, hogy befogad ilyen embereket. Sajnos még mindig szembesülünk azzal, hogy egy adott település nem akar támogatott lakhatású embereket befogadni. A kommunizmus öröksége itt is kísért: a társadalmi együttélés, a létezés évtizedekig elhallgatott, elzárt területét nem lehet jogszabályokkal, intézkedésekkel azonnal visszafoglalni, ahhoz idő és munka kell.

De azért változott valamennyit a társadalom hozzáállása?

Határozottan állítom, hogy igen, 

de még ma sem magától értetődő, hogy egy-egy településen szívesen fogadják a támogatott lakhatást.

 

Van arra példa, hogy egy település vállalkozik ilyenre és később több otthont is létre tudnak ott hozni?

Létezik ilyen példa, elsősorban ott, ahol már eleve volt bentlakásos intézmény, amelynek a tagjai a többségi közösség tagjaivá váltak. Ellenpéldát is tudok mondani, de az idő előre haladtával – remélem – egyre kevesebbet.

A szükséges dolgozói létszámot tudják biztosítani?

Amikor a szolgáltatás kisebb helyre költözik, akkor összességében nyilván több gondozóra van szükség, hiszen minden lakó személyre szabott szolgáltatást kap. Ennek menedzselése komoly kihívás. Amikor elkezdtük a projektet, a dolgozókban is számos kétely merült fel. Tapasztalatom szerint azonban 

minden olyan új otthonban, amely megkapja az engedélyt a működéshez, hónapokon belül nyugodt, kiegyensúlyozott légkör jön létre. 

 

Nem véletlen: a dolgozók munkakörülményei is javulnak.

Kik alkalmasak egyáltalán arra, hogy ilyen keretek között éljenek?

A folyamat elején van egy szükségletfelmérés, hogy az adott személynek milyen szintű segítségre van szüksége. A fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek és a szociális intézményekben élő pszichiátriai betegek jöhetnek szóba. Komoly kérdés, hogy egy súlyos, halmozottan fogyatékos személynek tudunk-e segíteni egy ilyen kiköltözéssel. Támogatott lakhatás esetében ugyanis elválik egymástól a lakhatás és a napközbeni tevékenység helyszíne, a lakók másokhoz hasonlóan épp úgy elmennek reggel dolgozni vagy nappali ellátást vesznek igénybe. Jellemzően a szakápolási szükséglettel rendelkezők ellátása az, ami nem megoldható a támogatott lakhatásban.

Mielőtt összeköltöztetik őket, megismerik egymást az érintettek?

Igen, ráadásul többségük ugyanabból az intézményből jön, tehát már eleve adott a személyes kapcsolat és egyfajta közös szocializáció. De azt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a kiköltözésnél a lakók preferenciáit – kivel szeretnének együtt lakni, milyen legyen a szoba színe, és ehhez hasonlók – figyelembe kell venni. 

Ők döntenek, és nem helyettük döntenek. 

Létezik-e valamilyen utánkövetés, hogy a támogatott lakhatás keretei között élők élethelyzetét mennyiben segítette elő a változás?

Ennek egyik fokmérője, hogy mennyire vonhatók be a közösségi életbe és a munkába. Most zárul a legutóbbi program, ennek eredményeiről a későbbiekben tudunk beszámolni. A támogatott lakhatásban folyamatosan nő a lakók önellátó képessége és az önállósága, ami a nagylétszámú intézményekben egyáltalán nem volt meg. Az is cél ugyanakkor, hogy a támogatott lakhatás keretei között élő emberek később ebből a körből is kilépve valóban önálló életet kezdjenek. Nyilván erre nem mindenki alkalmas. 

De vannak például párok, akik a támogatott lakhatáson is túllépve már ténylegesen önálló életet kezdtek.

 

Hogyan néz ki az otthonok keresése? Az állam keresi, veszi meg vagy újítja fel ezeket az ingatlanokat?

Két, a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt biztosított forrásokat új házak építésére, és nemzeti költségvetési forrást is felhasználunk. Gödön a közelmúltban adtak át egy új otthont, amit a Máltai Szeretetszolgálat működtet. Támogatott lakhatást ugyanis nem csak az állam biztosít vagy működtet, hanem egyházi és civil szervezetek is.

Ahogy már említette fontos, hogy az érintettek dolgozni tudjanak. De hogyan tudják ezt biztosítani számukra?

Erre jött létre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására kialakított támogatási rendszer, amely alapján azok a vállalkozások, amelyek döntő többségében ilyen munkavállalókat alkalmaznak, külön állami támogatásban részesülnek. Ezek az úgynevezett akkreditált cégek. Egy másik szint a fejlesztő foglalkoztatás, ahol az a cél, hogy a képességeiket fejlesszük.

A cégek mennyire fogékonyak arra, hogy ilyen személyeket alkalmazzanak?

Tendencia, hogy egyre inkább hajlandóak megváltozott munkaképességűeket alkalmazni. Tíz évvel ezelőtt még az utolsók között voltunk ebben a vonatkozásban az Unióban, 18 százalékos volt a foglalkoztatási ráta. 

Most 45 százalék felett vagyunk, tehát majdnem minden második ebbe a körbe tartozó személy talál magának munkát. 

 

Az irány jó, azon dolgozunk, hogy ezt a számot feljebb tornázzuk.