Szászfalvi László: Az emlékerdő megmutatja elkötelezettségünket

Emlékerdőt avattak hétfőn a Kaszó Zrt. területén a jövő évi vadászati világkiállítás tiszteletére, és abból a célból is, hogy felhívják a figyelmet Somogy gazdag vadászati örökségére és értékeire. Egy hektár vadgyümölcsöst telepítettek Darvaspusztán.

Az ünnepség nyitányaként felharsant a Baranya Vadászkürt Egylet szignálja, és a hívó szóra összesereglett a megye vadásztársadalma. A rendezvény díszvendége Kovács Zoltán volt, a 2021. évi „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos. A kaszói volt a 8. emlékerdő avatás, mert az ország 22 erdőgazdaságában ültetnek fákat. Ez része annak a programnak, amelynek keretében Magyarországon több mint 550 hektár új erdőt ültetnek. A munkák tavaly kezdődtek, és összesen több mint kétmillió facsemetével gyarapítják hazánk erdeit.

– Mindez szimbolikus jelentésű is, hiszen az erdőtelepítés a világszínvonalú erdőgazdaságaink tudásán kívül egy ősi és mélyebb tudást is hordoz az élet körforgásáról és a természet rendjéről, ez összekapcsolja a generációkat – jegyezte meg köszöntőjében Kovács Zoltán.

Az emlékerdő megmutatja az elkötelezettségünket a természet- és környezetvédelem tekintetében, de ugyanakkor megjeleníti a hagyományainkat és a vadászati örökségünket, emelte ki Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője, aki Ferenc pápát azon gondolatát idézte, hogy közösségi ökológiai megtérésre van szükség napjainkban.

Kiemelkedő eredményt ért el a somogyi vadgazdálkodás, mert évi 31 ezer nagyvadat ejtenek el megyénkben, hangsúlyozta Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott, aki ezt alátámasztva a tavalyi kaszói vadászszezon eredményeit is felsorolta: 870 vaddisznót és 480 gímszarvast vittek terítékre. Az elejtett gímbikákból 97-et küldtek bírálatra, és a trófeák 63 százaléka érmes lett.

Kaszón jó helyre került az emlékerdő, mert visszaigazolja a somogyi erdőgazdálkodási szakemberek több évtizedes munkáját, állapították meg összegzésképpen. Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója mutatta be az emlékerdőt: egy hektáron ültetettek facsemetéket, úgy, hogy a magasból rápillantva a jövő évi vadászati világkiállítás 2021-es dátumát adják ki a fák. Egyedi és különlegesen hasznos erdőt terveztek, ezért vadgyümölcsöket telepítettek. Vadalma, vadkörte, madárcseresznye fehéreper sorakozik az új erdőben, galagonya, kökény és mirabolán keretbe foglalva. Hétfőn jelképesen egy kocsányos tölgyet ültettek, és meglocsoltak az ünnepségen, ebben Kovács Zoltánon, Szászfalvi Lászlón, Neszményi Zsolton és Galamb Gáboron kívül Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke is részt vett.

Az emlékerdő közepén Radák Richárd láncfűrészes fafaragó mester alkotása áll, a művész halat, vadászsólymot és szarvasbikát is megformázott az emlékoszlopon, amelyet a világkiállítás emblémája díszít. A Kaszó Zrt. kutyás programokkal készül a jövő évi vadászati világkiállításra. Nemzetközi vérebversenyt, a V4-es országok vércsapa versenyét, és Tacskó Európa-kupát rendeznek. Ebben nagy rutinjuk van, hiszen három évtizede tartják Kaszón az országos véreb fővizsgát.
A korábbi vadászatok kétharmadát várják

A koronavírus okozta gazdasági válság és a turizmus visszaesése a vadgazdálkodást sem kímélte. Galamb Gábor a Somogyi Hírlap kérdésére elmondta: nagyon nehezen indult az idei szezon, mert március, április és május hónapokban a vadászati szervezőirodák sem működtek, a vendégek távol maradtak. A nyár elején történt pozitív elmozdulás, és a reményeik szerint a szeptemberi szarvasbőgésben elejtésre szánt szarvasbikák kétharmadát az idén is meg tudják majd lövetni, és vendégvadászokat fogadni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!