Szászfalvi László: A kormány támogatja az egyházak tevékenységét

Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselője az egyházak és a kormány együttműködésének fontosságáról beszélt kedden napirend előtt az Országgyűlés ülésén.

Szászfalvi László szerint a kormány 2010 óta nem pusztán együtt akar élni az egyházakkal, hanem szövetséget és együttműködést keres velük és támogatja tevékenységüket. A KDNP elkötelezett az egyházakkal való együttműködés és anyagi támogatásuk tekintetében – hangsúlyozta.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: a baloldal kormányzása alatt az egyházak költségvetését megkurtították, jogos támogatásokat visszavettek, miközben „virultak a bizniszegyházak”. Szerinte a baloldal folyamatosan támadja, szidja az egyházakat és a hívő embereket is, ha tehetné, felmondaná a vatikáni szerződést, és visszavonná az egyházak finanszírozását.

Méltatta az egyházak karitatív tevékenységét az ukrajnai menekültek ellátásában és azt ígérte: a kormány folytatja eddigi egyházpolitikáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!