Szekszárdon is csatlakoztak a KDNP kezdeményezéséhez

Az elmúlt napokban a Szent József Iskolaközpont is csatlakozott ahhoz a KDNP-s kezdeményezéshez, amely elhagyatott, útszéli keresztek felújítására, gondozására bíztatja a helybélieket. Az örökbe fogadott kereszt immár Szekszárdon is hirdeti ezeréves kultúránkat, keresztény elkötelezettségünket.

Az akció célja, hogy a már felállított, ám gazdátlanul álló és elhanyagolt állapotban lévő keresztek és közvetlen környezetük rendezett formát öltsenek – mondta el az eseményről beszámoló antritt.hu portál érdeklődésére Tóth Imre, a Szent József Iskolaközpont PR-menedzsere.

Elmondta továbbá, hogy egy kis utánajárást követően az iskola tanítványai és pedagógusai döntöttek úgy, hogy örökbefogadják a Szekszárd Újvárosban található keresztet.

Tóth Imre János, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szekszárdi elnöke úgy fogalmazott: nagy öröm számukra, hogy ezt a gyerekek is fontosnak tartották és terveik szerint a jövőben is folytatni kívánják a hasonló célú kezdeményezések lebonyolítását. A most örökbefogadott kereszt az Újvárosban található és viszonylag jó állapotban van, ezt a kisgyerekek is tudják majd gondozni.

A szeptember 22-i eseményen megszentelték és megkoszorúzták a keresztet, és a terveik szerint minden hónapban kijelölnek majd egy napot, amikor az iskola egy-egy osztálya kivonul, és a szükséges karbantartási feladatokat elvégzi.

Az ünnepségen részt vett a KDNP Tolna vármegyei elnöke, Orbán Attila is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!