„Szent István a keresztény hit szilárd alapjaira építve tudott egy erős Magyarországot létrehozni”

Születésünk pillanata mindannyiunk életében fontos esemény, hiszen ez a kezdet határozza meg, hogyan is indulunk el életünk útján. Ugyanez igaz az államokra is. Történelmünkben az államalapítás az egyik legfontosabb esemény, mely sorsfordító hatással volt Magyarország fennmaradására.

Az addig vándorló életmódot folytató őseinknek fel kellett hagyniuk korábbi életmódjukkal, vallásukkal és egy teljesen új szokásrendszert és hitvallást kellett felvenniük, a kereszténységet.

Az államalapítás idején Szent István a keresztény hit szilárd alapjaira építve tudott egy erős Magyarországot létrehozni, melyet 2021-ben feladatunk tovább erősíteni és függetlenségét megőrizni. A nemzeti szuverenitás közös érdekünk. A magyar kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy továbbra is hagyományainkat megőrizve, önálló magyar államként működhessünk tovább.

A mögöttünk álló egyszerűnek semmiképp sem nevezhető időszak után ünnepeljük együtt augusztus 20-án a magyar állam megalapítását, ezzel is tisztelegve őseink előtt, és tekintsünk előre bizakodva az előttünk álló lehetőségek felé!

dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője,
Újbuda országgyűlési képviselője

 

(kép:123RF)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!