Szijjártó Péter: A versenyképesség-növelő programban döntően magyar tulajdonú vállalatok vesznek részt

A magyar vállalatok döntő többségét alkotják azoknak a cégeknek, amelyek elkötelezték magukat a beruházások mellett, a 806 támogatásban részesülő vállalatból 622 magyar, ami jól mutatja a nemzetgazdaságon belül a hazai tulajdonú vállalatok jelentős megerősödését - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program hétfői szerződésátadó rendezvényén.

Ecseri Ferenc, az Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. tulajdonos-ügyvezetője (b1), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2),  Földi László (KDNP), Pest megye 12. sz. országgyűlési egyéni választókerületének országgyűlési képviselője (j) (Budapest, 2020.06.22. MTI fotó: Szigetváry Zsolt)

Szijjártó Péter elmondta: a magyar vállalatok bebizonyították, hogy az elmúlt év megfeszített munkája nem volt hiábavaló.

Magyarországon a közép-európai térség legversenyképesebb beruházási környezete jött létre. A jelenlegi beruházások támogatásával a kormány biztosítja annak lehetőségét, hogy a magyar vállalatok olyan fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyeket a külföldi versenytársak most nem tudnak. Így a magyar vállalatok előnybe tudnak kerülni a nemzetközi piaci pozíciókért zajló versenyben - közölte.

Hétfőn újabb három cég vehette át a versenyképességi program szerződését a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Az Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 593,057 millió forintos beruházásához a magyar állam 282,408 millió forinttal járul hozzá. A Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. 585,059 millió forintos beruházásához 282,408 millió forint állami támogatást nyert el. A Kókai Tömítéstechnikai Kft. beruházásának volumene 257,697 millió forint, amelyhez a magyar állam 128,848 millió forinttal járul hozzá.

Az eseményen részt vett és beszédet mondott Földi László (KDNP), Pest megye 12. sz. egyéni választókerületének országgyűlési képviselője is.

Földi LászlóFöldi László (KDNP), Pest megye 12. sz. egyéni választókerületének országgyűlési képviselője (Budapest, 2020.06.22. MTI fotó: Szigetváry Zsolt)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!