A szocialista-szabad demokrata kormány idején négymillió ember került a szegénység határára

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Gréczy Zsolt (DK) Orbán-kormány illető vádjaira - miszerint az ismét becsapni készül a nyugdíjasokat, jövőre a nyugdíjak emelése lényegesen elmarad az inflációtól - reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány minden nyugdíjastól elvett egyhavi nyugdíjat és rendkívül hibás gazdaságpolitikája miatt összeomlás szélére került a gazdaság.

Nem a magyar emberek érdekeit vették figyelembe a döntéskor, hanem a Világbankét és a brüsszeli Európai Bizottságét - mondta.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
    
Az államtitkár szerint a szocialista-szabad demokrata kormány idején négymillió ember került a szegénység határára. Hozzátette: a mostani kormány bevezette a nők 40 programot, a nyugdíjprémiumot, amely idén átlagosan 18 ezer forintot tesz ki.
    
Visszautasította, hogy a nyugdíjasok rosszul járnának az infláció miatt. Kifejtette: ha magasabb a tervezettnél az infláció, nyugdíjkiegészítésként megkapják a különbözetet az érintettek, míg ha alacsonyabb, "a különbözetet megnyerték".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!