A szolidaritás független a politikai helyzettől: ukrán gyermekek táboroznak a Velencei-tónál

Közel száznyolcvan ukrán gyermek táborozott idén a Velencei-tónál - közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára a héten záruló táborban, Velencén szombaton.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a fiatalok táboroztatása azt üzeni, hogy a szolidaritás a legfontosabb, függetlenül bármilyen politikai helyzettől, vagy az ukrán politikai vezetéssel a nyelvtörvény miatti konfliktustól. A magyar kormány fontosnak tartja, hogy azokat a gyermekeket, akiknek a kelet-ukrajnai konfliktusban súlyosan sérült vagy elhunyt közeli hozzátartozójuk, próbálja segíteni abban, hogy lelkileg és fizikailag is feltöltődjenek - tette hozzá.

Balról jobbra: Szuperák Brigitta, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója, Soltész Miklós (KDNP) államtitkár (miniszterelnökség) és Kravcsenkó György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke 

Az államtitkár kiemelte: Magyarország négy éve fogad ukrán gyermekeket, az idei közel száznyolcvan táborozóval együtt ez idő alatt összesen kétezer ukrán fiatal kapcsolódhatott ki Magyarországon.

Ukrán gyerekek a velencei tónálKözel száznyolcvan ukrán gyermek táborozott idén a Velencei-tónál, a kelet-ukrajnai konfliktusban érintett családok gyermekei számára szervezett táborban

Kravcsenkó György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke elmondta: az ukrajnai - többek közt Harkivból, Donyeckből, Lembergből, Ternopilból és Ivano-Frankivszkból érkező - fiatalok három egyhetes turnusban, július 23. és augusztus 12. között táboroztak Velencén. Programjaik között a térséggel való ismerkedés mellett sárkányhajózás is szerepelt.

Szuperák Brigitta, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy idén is lehetővé tette a háborús helyzetben érintett gyerekek üdülését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!