„Szabadságeszmények Közép-Európában, Rákóczitól a Pesti Srácokig” címmel rendeztek konferenciát az Országházban a Rákóczi-emlékév keretében. A rendezvényt Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke és Gaal Gergely, a KDNP kommunikációs igazgatója nyitották meg, fővédnöke Kövér László házelnök volt.
Latorcai János (KDNP), a Parlament alelnöke beszédet mond a „Szabadságeszmények Közép-Európában, Rákóczitól a Pesti Srácokig címmel rendezett konferencián az Országházban (Budapest, 2019.09.18.)
Tisztelt Egyházi és Világi elöljárók! Hölgyeim és Uraim!
Az ember, de nemcsak az egyén, hanem a közösségek és egész nemzetek számára is az egyik legféltettebb, legdrágább kincs a szabadság, melyért évezredek óta, időről időre tömegek áldozták vérüket, vagyonukat, ha kellett életüket. Áldozatukat, az utókor szinte mindig elismerte és a legszentebb kötelezettségteljesítés mintaképeiként állítja elénk. Nemzeti héroszok születtek így, akiknek hősi tetteit nemzedékről nemzedékre örökítjük át közös emlékezetünkben.
De vajon mit is jelent ez az igencsak elvont fogalom, mi a szabadság? Miért oly értékes, hogy még a legdrágább áldozatot is megéri? Ahhoz, hogy erre választ adhassunk röviden tekintsük át a szabadság fogalmának történeti fejlődését.
Az ókori görög városállamokban a maitól eltérő szabadságfelfogás volt jellemző, melynek középpontjában a politikai közösség, az állam ügyeiben való részvétel lehetősége állt. Ezzel szembeállítva a John Stuart Mill filozófiájából a XIX. században kinövő modern nyugati szabadságfogalom az egyén és az állam elválasztásán alapul. Ezt Hegel így foglalta össze:
„Az ókori államokban a szubjektív cél teljesen egy volt az állam akaratával, a modern időkben ellenben saját nézetet, saját akaratot és lelkiismeretet követelünk.”
Ennek, valamint annak a ténynek köszönhetően, hogy Európa nyugati felén a XIX. századra a nemzetek már önálló államok alatt éltek, a nyugati szabadságfelfogás központi kérdésévé a polgári társadalom és az állam elválasztása, illetve korlátozása vált. Kétféleképpen törekedtek erre. Először elérték, hogy a polgárok bizonyos dolgokban sérthetetlenséget élvezzenek, s ezeket politikai szabadságjogoknak nevezték, majd ezek megvédésére alkotmányos garanciákat építettek ki.
Ezeket a garanciákat a népakarat alapján létrejött parlamentek hozták meg, azonban hamar felismerték, hogy a nép többségének az akarata is bizonyos határok között korlátozásra szorul.
Az, hogy a demokratikus többség akarata mikor és milyen feltételek mellett korlátozható, valamint az egyéni függetlenség és a társadalmi szabályozás közötti egyensúly megtalálása, mind a mai napig aktuális kérdések, melyekre a XXI. századi nyugati demokráciák a közép-európai szabadságeszmétől igencsak eltérő választ adtak, amikor az egyéni érdekek támogatását teljes mértékben eloldották nemcsak a közösségi, állami érdekektől, hanem sokszor a józanésztől is.
Ezek után joggal tehető fel a kérdés, hogy mi a nyugat-európai és a közép-európai szabadságfelfogás közötti eltérés?
Talán a legnagyobb különbség az, hogy régiónk népei szabadságukat nem a saját államukkal szembeni alkotmányos és polgárjogi harcokban voltak kénytelenek kivívni, hanem idegen megszállók ellen, vagyis éppen az egykor meglévő állami szuverenitás és cselekvőképesség helyreállításáért küzdöttek
Egy mondatban összegezve: A mi szabadságeszményünk a nemzeti függetlenség!
Ez sűrűsödik össze forradalmi jelszavainkban és ez hatja át leghíresebb verseinket is. Nem véletlen, hogy Rákóczi zászlajára az Istennel a hazáért és szabadságért jelmondatot íratta, ahogy az sem, hogy nemzeti dalunk „Talpra magyar, hí a haza” felkiáltással kezdődik. Ne feledjük a Kossuth nótát sem, melynek második strófája végén az „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" rigmusa csendül fel.
Ha végignézzük a magyar szabadságharcok történetét, mindenhol ugyanezzel szembesülhetünk. Thököly Imre mozgalma, a Hegyaljai felkelés, Rákóczi szabadságharca, 1848 vagy éppen 1956.
De ugyanezt látjuk, ha régiónkra, Közép-Európára vetjük vigyázó tekintetünket. Az 1830-ban kirobbant lengyel függetlenségi mozgalmak, majd később a szovjet megszállók elleni tiltakozás, mely végül Csehszlovákiát is elérte, ugyanezen jelszavakkal és gondolatokkal indult.
1848-ban a délvidéki szerbek is saját szabadságukat akarták kivívni. Erről még akkor sem feledkezhetünk meg, ha ez esetben mi magyarok voltunk ennek kárvallottjai. Az 1875-ben kezdődő törökellenes bosnyák-bolgár felkelés is ugyanebbe a sorba illeszthető. Sőt még az 1821-ben kirobbant görög szabadságharc is ide sorolható.
Az említett példák azt is mutatják, hogy szabadságharcaink inspirálóan hatottak régiónk más népeire is. Ez az ösztönzés azonban nemcsak a forradalom lángjának átvételét jelentette, hanem különösen a magyar-lengyel kapcsolatok történetében a megértésen alapuló kölcsönös szolidaritást is. Ennek egyik legszebb példája a második világháborús lengyel menekültek befogadása, melynek 80. évfordulójára éppen a mai napon emlékezünk.
Az imént idézett történelmi példák is alátámasztják, hogy szabadságfelfogásunk középpontjában nem az államtól és társadalomtól mesterségesen elválasztott egyén, hanem egy közösségi lény áll. Felfogásunk szerint a szabadság nem a korlátok nélküli szabadság eszménye, hanem olyan szabadság, mely a magunk és a mások iránti felelősséget is jelenti. Éppen ezért ez a szabadság egyszerre jelent egyéni és közösségi állapotot.
Egyéni, mert szabad akarattal rendelkezünk, melynek következtében tetteinkért felelősséggel tartozunk. Közösségi, mert tetteink másokra is kihatással vannak, s ezáltal cselekedeteink közösségeink sorsát is befolyásolják.
Mai világunkban a legkisebb és legerősebb közösség a család, a legtágabb, de valódi tartalommal és kötőerővel rendelkező közösség pedig a nemzet, melyet a közös leszármazás, az együvé tartozás és a közösen megvallott hit formál.
Ha ezt elfeledjük és a nyugati szabadság-felfogást tesszük magunkévá, akkor rövid időn belül feloldódunk egy végletekig individualista, gyökértelen, nemzetek és kultúrák nélküli Európában.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szabadságharcos nemzetként, merítsünk hát példát őseink helytállásából. Zárjuk szívünkbe mindazt, amiért eleink egykor életüket adva küzdöttek. Ha így teszünk, akkor nemcsak szabadságharcos hőseink emlékét őrizzük meg, hanem saját megmaradásunkat, nemzetünk jövőjét is biztosítjuk!
Gaal Gergely, a KDNP kommunikációs igazgatója beszédet mond a „Szabadságeszmények Közép-Európában, Rákóczitól a Pesti Srácokig címmel rendezett konferencián az Országházban (Budapest, 2019.09.18.)
„Szabadságeszmények Közép-Európában, Rákóczitól a Pesti Srácokig címmel rendezett konferencia az Országházban (Budapest, 2019.09.18.)