A tavalyival megegyező összeget, az idén is 2,4 milliárd forintot fordít nyári gyermekétkeztetésre a kormány. A tárca által kiírt szociális gyermekétkeztetési pályázaton 1430 település vett részt, és minden pályázati igényt ki tudtak elégíteni – mondta Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
A pályázati elbírálások alapján 2011-ben a múlt évinél tízezerrel több, összesen 140 ezer rászoruló gyermek kap napi egyszeri meleg ételt a nyár folyamán – jelentette ki Soltész Miklós. A nyári gyermekétkeztetéshez nyújtott támogatást azok a települési önkormányzatok igényelhették, amelyek vállalták: június 16-ától augusztus 31-éig legalább 45, legfeljebb 55 munkanapon keresztül biztosítják, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek napi egyszer meleg ételt kapjanak – mondta az államtitkár.
Az államtitkár kifejtette: a pályázatban három településtípust különítettek el: a leghátrányosabb helyzetű, a hátrányos helyzetű, valamint az átlagosnak mondható településeket.
Az első kategóriába tartozó települések 1,2 milliárd forintra pályáztak, így ezeken a helyeken mintegy 62 ezer gyermek kap nyári étkeztetést. A második kategóriában tartozó településeken 838 millió forintból 44 ezer gyermeknek oldják meg az étkeztetését. A harmadik kategóriában 17 ezer gyermek kap állami támogatásból és ugyancsak 17 ezer kap önerőből meleg ételt a nyár folyamán.
Soltész Mikós tájékoztatása szerint jelenleg mintegy 554 ezer gyermek részesül gyermekvédelmi kedvezményben.
Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: céljuk volt, hogy a programba helyi termelőket is bevonjanak. Nyolcvan település vállalkozott arra, hogy helyi termelők által előállított alapanyagokat használnak fel az étkeztetésben - közölte.
Szólt arról, hogy a kormány a vállalkozások számára könnyebbé és eredményesebbé tette a közbeszerzésekben való részvételt, ezenkívül lehetővé tette a kistermelőknek, hogy termékeiket könnyebben értékesítsék.