Többszörös Fidesz-fölényt mért a biztos szavazók körében a Századvég Alapítvány. A május közepén végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai térkép szerkezetében, erőviszonyaiban lényegi változás nem érzékelhető. A biztos szavazó pártválasztókat nézve továbbra is jelentős, több mint 2,7-szeres a Fidesz-KDNP előnye a második legerősebb MSZP-hez képest: a kormányzó pártok 57 százalékon, a szocialisták 21 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 13 százaléka adná voksát a Jobbikra, 6 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe.
Májusban a választókorúak 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. Ez a részvételi hajlandóság csaknem azonos az idei év márciusában és a tavalyi év záró időszakában mért adatokkal. Enyhén nőtt a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya, jelenleg a megkérdezettek 37 százaléka tartozik ebbe a körbe.
A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 35 százalék, ez kismértékű, statisztikai hibahatáron belüli csökkenést jelent a március végi állapothoz képest. Az MSZP szavazatszerző képessége továbbra is korlátozott, az elmúlt hónapokban nem tudta érdemben szélesíteni táborát, amely jelenleg 12 százalék. Hasonló tendencia figyelhető meg a másik két ellenzéki párt esetében is: az LMP-t a felnőtt lakosság 5, a Jobbikot 9 százaléka támogatja.