A tömeges migráció sokkolta az európai társadalmakat

A tömeges migrációról is szó volt az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben.

Vejkey Imre a KDNP pártügyésze (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Vejkey Imre (KDNP) kiemelte: a tömeges migráció sokként érte az európai társadalmakat, s Magyarországnak is komoly veszéllyel kellett szembe néznie.

Kormányzati intézkedések sora bizonyítja, hogy a kabinet mindent megtesz az emberek biztonságának garantálása érdekében. Visszautasította a belga miniszterelnök nyilatkozatát, kijelentve: nem engedhetik, hogy Magyarországról döntsenek nélküle.

Nem támogatható egyetlen migráns elhelyezése sem – rögzítette és példaértékűnek nevezte a V4-ek együttműködését, amely ellen szintén támadást indítottak. Az ENSZ migrációs csomagja is tartalmaz olyan megállapításokat, amelyek Magyarország számára kedvezőtlen – közölte. Mit tehet a kormány a tervezett kvótarendszer ellen? Várható-e közös fellépés – kérdezte.

Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta: Magyarország nem lesz bevándorlóország, soha nem fogadott be és nem is fog befogadni illegális bevándorlókat, teljesen mindegy milyen nyomást helyeznek rá. Nem fogadjuk el, hogy bárki ultimátumot intézzen hozzánk, közép-európaiakhoz – közölte, hangsúlyozva: az elmúlt időszakban volt olyan alkalom, amikor az unió különböző intézményei zárójelbe tették a jogszabályokat, annak érdekében, hogy az egyes országok fogadjanak be illegális bevándorlókat.

Kitért arra is: a terrorfenyegetettség nem volt olyan súlyú az elmúlt évtizedekben mint most Európában. A V4-ek javaslatcsomagjáról kiemelte: ebben nem úgy tekintenek a migrációra, mint amit ösztönözni kell, hanem amit meg kell állítani. A migráció nem alapvető emberi jog – hangoztatta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!